Dr. Polgárdy Géza: Gyér érdeklődés mellett, magyar sérelmek miatt, ma tüntetés volt Pozsonyban, a parlament épülete előtt
Mint erről korábban hírt adtunk, felvidéki magyarok a mai napra, április 19-én 15 órára tüntetést hirdettek Pozsonyba, a szlovák parlament elé. Az utóbbi időben ugyanis több, a felvidéki magyarságot sértő, kifogásolható megnyilvánulás is történt Szlovákiában.
A pontot az i-re Boris Kollár házelnök szavai tették fel, melyeket április 10-én egy vitaműsorban mondott el. A szlovák parlament elnöke ekkor kijelentette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Putyin orosz elnök segítségével felparcellázza Szlovákiát.
E minden alapot nélkülöző rágalmazást Németh Titus polgári aktivista sértőnek és igaztalannak találta, ezért hirdette meg mára a tüntetést, amely igen gyér érdeklődés mellett meg is valósult. A helyszínen készült fényképfelvételek alapján legfeljebb két tucat tüntető (és két rendőr) jelent meg 15 órakor, amely negyed négykor már véget is ért.
A tüntetésen Samu István felolvasta Gyimesi György szlovákiai magyar országgyűlési képviselő levelét, amely szerint Boris Kollár és társai felelőtlenül szítják a feszültséget szlovákok és magyarok között.
Megállapítható, hogy a tüntetés – noha jó szándéka vitathatatlan -, a mindössze két tucat tüntető megjelenésével célját nem érhette el. Sikertelenségével semmi esetre sem használt a jó ügynek. A szervezési hibák, amatőr hozzáállás inkább ártott, mint használt az egyébként jó ügynek. Az a tanulság mindenesetre levonható, hogy egy tüntetést meghirdetni, majd minden rászervezés nélkül várni, hogy lesznek-e spontán részt- vevők vagy sem: eredményre nem vezethet.
A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíróForrás: Polgárdy Géza BlogjaKiemelt kép: TASRNemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…