KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Donyeckben befejeződött a nyomozás Alekszander Zaharcsenko meggyilkolása ügyében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Donyeckben befejeződött a nyomozás Alekszander Zaharcsenko, a köztársaság vezetőjének meggyilkolása ügyében – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.

Zaharcsenkót 2018. augusztus 31-én ölték meg pokolgépes merényletben.

A gyilkosság elkövetéséért négy személy ellen emeltek vádat. A fővádlott, Alekszander Pogorelov ellen a terrorcselekmény elkövetéséért, Artyom Jena ellen, a terrorcselekményben történt részvétele miatt, Vaszilij Csurilov ellen, a terrorcsoportban való részvételéért, és Alekszander Timosenko ellen kémkedésért.

A belváros egyik kávéházában végrehajtott merényletben életét vesztette Zaharcsenko testőre is, tizenketten pedig megsebesültek.

Alekszander Zaharcsenko 2014-ben a Kijevvel szembefordult donbászi tiltakozó mozgalom egyik vezetője és a Donyecki Népköztársaság milíciájának parancsnoka volt. 2014. augusztusában a minisztertanács elnöke lett; 2014. november 2-án megnyerte a regionális választást, s a köztársaság élére került.

 

Moszkva, 2023. augusztus 29. kedd (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt képen: Alekszander Zaharcsenko / Fotó: Reuters

 

Kapcsolódó:

Három éve lett robbantásos merénylet áldozata Alekszandr Zaharcsenkó, a Donyecki Népköztársaság első elnöke

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: