Dőljünk hátra és kérjünk egy hűvös fröccsöt: Márki-Zay már érzi az erőt és nekimenne Gyurcsánynak
Négy hónappal a választások után keményen egymás torkának esett az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc. Ebben még önmagában nem sok meglepő lenne, azonban az ügy pikantériája, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester mögé felsorakozott az amerikai globalista sajtó propagandája; azaz a 444.hu és a Szabad Európa. Régóta látható trend, hogy miután a magyar ellenzék súlytalan, az ellenzéki újságírók veszik át a szerepüket és próbálnak iramot diktálni nekik. Szóval a ballib sajtó nagyon úgy tűnik, hogy most ráfordul Gyurcsányra. A kék szorítóban tehát Márki-Zay Péter, a pirosban pedig a DK elnöke. Vajon ki fog padlót fogni?
Nem nyugszik Márki-Zay Péter, az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje. Most nem a kormányon, hanem az ellenzék jelenlegi vezetőjén Gyurcsány Ferencen igyekszik fogást találni. Ebben pedig szövetségesre lelt az amerikai, globalista sajtó propagandájában: az Uj Péter-féle 444.hu-ban és a Szabad Európában. Ezek az orgánumok most azzal támadják a baloldali ellenzéket, hogy nem használják ki a kata módosítása és a rezsicsökkentés miatti elégedetlenséget, teszik ezt ráadásul a kormány kérésére. Ennek a propagandának a segítségével Márki-Zay újra az ellenzékváltással próbálkozik, első számú célpontja pedig Gyurcsány Ferenc – állítja Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.
Márky-Zay Péter már megindította az első bal horgot Gyurcsányék felé, amikor kijelentette: a Mindenki Magyarországa Mozgalom soha többé nem fogja támogatni a DK jelöltjeit időközi választásokon, mivel a DK-sok többször inkorrekt módon ráindultak az ellenzéki jelöltekre. A hódmezővásárhelyi polgármester legfőbb vádja azonban az, hogy Gyurcsány nem is akarta áprilisban leváltani a Fideszt. Sőt, ezen ponton Márki-Zay nagyot kacsintott a jobboldali szavazók felé ugyanis leszögezte: Gyurcsány 2006 miatt egyébként is hiteltelen ember. Hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök ártatlan embereket ütlegeltek. Azért érdekes fordulat, hogy a kampányban még a DK-val összefogó Márki-Zay Péter hirtelen eddigi főnöke torkának esik. Úgy látszik az ellenzéki oldalon már tényleg a sajtó a királycsináló. Talán ettől, no meg az amerikai támogatástól érzi az erőt a bukott miniszterelnök-jelölt. Kérdés, hogy tanácsos-e Gyurcsánnyal ujjat húzni.
Számos eset bizonyítja, hogy a DK elnökével nem bírnak a baloldalon, az eddigi ütközetekből rendre ő került ki győztesen. 2004-ben sikerült megpuccsolnia a 2002-es választáson a Fideszt legyőző Medgyessy Pétert. Aztán még az őszödi beszéd sem volt elég, hogy a baloldal megszabaduljon tőle. Pedig igény és törekvés lett volna a távozása kikényszerítésére. 2014-ben már föl sem akarták rakni az ellenzéki közös listára, a Mesterházy Attila és Bajnai Gordon vezette BMX-koalíció aztán kénytelen volt mégis meghátrálni. Emlékezetes, a Párbeszédeseknek unikum kellett, hogy lenyeljék a békát: megint Gyurcsány akarata érvényesült. A ’18-as kampánynak talán a legígéretesebb jelölttel vágott neki az ellenzék, a Szegeden mindig győztes Botka Lászlóval. Azonban az ő hátába is csúnyán belevágták a “jégcsákányt”. A belső ügyeket jól ismerő források szerint ebben benne volt az akkori MSZP elnökkel, Molnár Gyulával jó kapcsolatot ápoló Gurcsány Ferenc keze. Legutóbb pedig gyakorlatilag a most emberkedő Márki-Zay Pétert hagyták teljesen magára a kampányban.
Szóval sok sikert Márki-Zay Péternek a harchoz, nem lesz könnyű dolga. Már jött is egy jobbcsapott formájában a DK válasza:
Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek.
Szóval Gyurcsányék felálltak a keménykedő Márki-Zaynak. Kiszelly Zoltán politológus szerint nem csak ezért lesz nehéz dolga a polgármesternek a DK elnökével. Egyrészt már Gyurcsány is elkezdte “készülünk” nevű kampányát, amivel a 2024-es EP választásra fordulva az a célja, hogy a jelenlegi 5-6 százalékról 9 fölé tornázza pártját és bebetonozza magát az ellenzék vezető szerepében. Ő most a Jobbik-árvákat, az elbizonytalanodott ellenzékieket akarja megszólítani, nekik próbál meg valamilyen cselekvési lehetőséget felkínálni. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint azonban Márki-Zay azért sem fogja tudni lenyomni Gyurcsányt, mert a magyar politikai kultúra alapvetően parlament központú. Az emberek többnyire az országgyűlésbe bejutott pártokat ismerik. Parlamenti párt nélküli gerillaként Már-Zay nem lesz képes megdönteni Gyurcsány hatalmát.
A választási kampány visszatérő kérdése volt, hogy hiába Márki-Zay az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, az előválasztáson viszont kiderült, hogy a DK lesz a baloldal legerősebb pártja. Vagyis egy ellenzéki győzelem esetén ők döntöttek volna arról, hogy ki legyen a miniszterelnök. Ez a tény kezdettől fogva gyengítette Márki-Zay Péter pozícióját a kampányban.
Mindenesetre a haladó balos média most úgy érzi, hogy Márki-Zayt kell erősíteniük Gyurcsány ellenében. Kiszelly Zoltán szerint nyilván érzik, ha Gyurcsány marad a vezető a balodalon, akkor 4 év múlva is ugyanaz várhat az ellenzékre mint idén áprilisban, hiszen Gyurcsányt se kiköpni, se lenyelni nem tudják. A Fidesz is megszólalt az ügyben: a nagyobbik kormánypárt közleményben azt írta, a választások után szétesett és egymásnak eső baloldali pártok mostanra „szolgaian azt csinálják”, amit Gyurcsány Ferenc mond nekik, és neki készítik elő a terepet. Európa a háború és a brüsszeli szankció következményeit szenvedi, háborús infláció, háborús gazdasági és energiaválság alakult ki. Ha a baloldalon múlna, ez a válság már elsöpörte volna Magyarországot, mert a baloldal háborúba akarja sodorni az országot és a háború árát is teljesen az emberekkel fizettetné meg.
Mindenestre érdekes meccsnek ígérkezik, hogy az amerikai globalista erők által támogatott ballib sajtó egy része Márki-Zayt maga előtt tolva torokra megy a DK elnökénél. Mindenesetre mi dőljünk hátra és kérjünk egy hűvös fröccsöt!
Forrás: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Fotó: MH/Török Péter