KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dobrev Klára Bratislavának nevezte Pozsonyt

Dobrev Klára Bratislavának nevezte Pozsonyt

Hidvéghi Balázs és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselők beszámolója szerint Dobrev Klára az Európai Parlamentben Pozsonyt „Bratislavának” nevezte, ráadásul ezt magyar nyelven – vagyis még csak az idegen nyelvi környezetre sem hivatkozhat. Pozsony „átnevezésére” az Európai Parlament csütörtöki ülésén került sor – olvasható az Origo cikkében.

Hidvégi Balázs és Deutsch Tamás közösségi oldalaikon megjelent bejegyzései alapján a következő történt:

Az EP aktuális ülésének a levezető elnöke, Dobrev Klára magyar nyelven azt mondta: „most megadom a szót Hajšel úrnak, aki Bratislavából jelentkezik”.

Dobrev Klára Robert Hajšel szlovák európai parlamenti képviselőnek adott szót, aki korábban a Robert Fico volt miniszterelnök-féle nacionalista, de mégis baloldali Smer (Irány – Szociáldemokrácia) párt politikusa volt, onnan azonban kilépett, így jelenleg függetlenként foglal helyet az EP szocialista (S&D) frakciójában.

Hidvéghi Balázs Dobrev Klára legújabb magyarellenes megnyilvánulását a következőképpen értékelte:

Az nem meglepő, hogy aki a kommunista diktatúra pártelitéhez tartozó családban nő fel, annak a magyar nemzet érzései vagy épp történelme nem sokat jelent. De azt már nézni is rossz, hogy tényleg ennyire meg akar felelni mindenkinek a magyar népen kívül. Tény, hogy Pozsony ma már Szlovákia fővárosa. Azonban ezer éven át Magyarország része volt. Mohács után évszázadokig a magyar koronázóváros, mi több Magyarország fővárosa volt, s ma is sok nemzettársunk él ott. Nem tudom, hogy Dobrev Klára melyik nemzethez sorolja magát, de a magyar kultúrkörben ezt a várost Pozsonynak hívják.

Deutsch Tamásnak a következőket írta:

„Most megadom a szót Hajšel úrnak, aki Bratislavából jelentkezik” – mondta levezető elnökként Dobrev Klára. Így, a rá jellemző hanghordozással, de tagoltan. Bratislavából. Nem Pozsonyból, Bratislavából. Azt soha a büdös életben nem mondaná, hogy „Wienből jelentkezik”, de Pozsony nála Bratislava! Magyar nyelven beszélt, de nem magyarul. Ennyi.

A „bratislavázó” Dobrev Klára egyébként láthatóan arra törekszik, hogy a baloldali összefogás kormányfőjelöltje legyen – olvasható az Origo cikkében.

Ez is érdekelheti:  Pár perc lesz, vagy három esztendő? Indul a konklávé, Erdő Péter is esélyes a pápai trónra

Magyar Nemzet, OrigoNyitókép: Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ez is érdekelheti:

Ki is az a Dobrev Klára?

https://internetfigyelo.com/hogy-lehet-meg-ma-is-szabadlabon-gyurcsany-ferenc-video/

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!