Dmitrij Medvegyev: Nem zárható ki az atomháború
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kijelentette, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy kialakulhat olyan helyzet, amikor Oroszországot atomfegyver bevetésére kényszeríthetik, de senki sem akar atomháborút.
Az ukrajnai orosz katonai offenzíva február végi megindítása óta Moszkva és a Nyugat közötti kapcsolatok a modern történelem legalacsonyabb szintjére süllyedtek. Oroszország többször is figyelmeztette az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy a minél több Ukrajnába történő fegyverszállítás, közvetlen konfrontációval fenyeget Oroszország és a NATO között.
Medvegyev – aki jelenleg az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke – az Al Jazeerának adott interjújában azt mondta, hogy bár senkit sem akar megijeszteni, de „amikor az emberek azt mondják, hogy valami lehetetlen, az nem jelent jót”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a világ már egyszer szembesült a nukleáris fegyverek használatával, amit éppen az Egyesült Államok vetett be.
Medvegyev az orosz nukleáris doktrínára hivatkozva kijelentette, hogy Oroszország főparancsnoka (Putyin) több forgatókönyv esetén is elrendelhet atomcsapást – például ha Oroszországot vagy annak kritikus infrastruktúráját atomcsapás éri.
Majd hozzátette:
„ Más ok is lehet, például abban az esetben, ha Oroszországra ugyan hagyományos fegyverekkel mérnek csapást, de az olyan súlyú, hogy magát az állam létét veszélyezteti. Erről senkinek nem szabad megfeledkeznie”
– mondta Medvegyev.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…