Makoldi Sándor (1945-2017) festőművészként közeledett a néprajzhoz, melyben felismerte a magyarság ősi hagyatékát. A népművészet kifejezési formái izgatták magyar festőként, főiskolai tanárként, diplomás néprajzosként. Ugyanis a népművészet őrizte meg leginkább a nemzet karakterét, közösségi formáját (közérthetőségét), képírásba tömörített egyetemes mondanivalóját.
A mai Magyarországtól félig elcsatolt Gömör vármegyében találkozott az egyik legősibb bútordarabunk, az ácsolt ládák továbbélésével a XX. századig. A már elfeledett (padlásokra, kamrák mélyére száműzött) egykor itt, a Felvidéken a legdíszesebb kelengyés ládák jelei elkápráztatták. Mint kiderült, az országosan elterjedt bútordarabok legősibb, geometrikus (elvont) jeleinek értelmezésével eddig alig foglalkozott a szakma.
Mivel tudta alkotóként, hogy e jelek nem lehetnek csak üres díszek, meg akarta érteni, hogy miért kerültek főleg a kelengyés ládákra, amit az emberi élet csúcspontján, a házasságkötés ünnepén mutattak meg. A szakrális alkalom szülte fontos tartalmaikat analógiák segítségével fejtette fel, más ácsolt tárgyak (bútorok) hasonló jeleivel együtt a koporsók és bölcsők esetében is, az emberi élet nagy fordulópontjaihoz kötődően.
én a svéd véleményre reflektálnék. egy gazdad ország képes így írni a magyarokról!! nincs mindenütt Északi tenger???
cvnm,.-xcvbnm,.-
Szomorú helyzet az biztos , de ha ez vigasz akkor nem az egyedüli , a cigányok mindenfele garázdálkodnak , elindult az integráció , de sajnos rossz irányban —
— Ami pedig a szexmániás svédeket illeti , véleményre sem méltóak , rövid ötven év elteltével , csak kitömve múzeumban láthatunk belőlük —