Deutsch Tamás: A dollárbaloldal képviselői már büszkélkednek is azzal, hogy hazájuk ellen áskálódnak
A dollárbaloldal európai parlamenti (EP-) képviselői már büszkélkednek is azzal, hogy hazájuk ellen áskálódnak, azon dolgoznak ugyanis, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a jog szerint neki járó uniós forrásokhoz – közölte a Fidesz EP-frakcióvezetője szerdán.
Deutsch Tamás a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is megszólalt abban a DK-s és momentumos politikusokból álló „dollárbaloldali kórusban”, amely a saját hazája elleni áskálódásokkal büszkélkedik.
Elmondta,
eddig is tudták és tapasztalták is, valamennyi dollárbaloldali európai parlamenti képviselő minden energiájával azon dolgozik, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá a jog szerint nekik járó európai uniós fejlesztési pénzekhez.
Csak az a változás – folytatta – , hogy most már büszkén kérkednek a hazájuk elleni áskálódással.
A kormánypárti politikus szerint „az pedig végképp hab a tortán, hogy az a Cseh Katalin beszél a korrupcióellenes küzdelem fontosságáról, aki milliárdos korrupciógyanús ügyben érintett. Hiszen az derült ki, hogy a Cseh Katalin vezette családi cég milliárdos korrupciógyanús ügyben érintett a hazai és európai uniós fejlesztési pénzek szabálytalan, csalárd felhasználása kapcsán” – fogalmazott.
Deutsch Tamás elképesztőnek nevezte, hogy a dollárbaloldal politikusai folyamatosan a közvetlen brüsszeli források fontosságát „mantrázzák”.
A Fidesz EP-frakcióvezetője azt mondta, ha a Magyarországnak járó európai uniós fejlesztési pénzek közvetlen brüsszeli forrásokká válnának, akkor a magyarok a nekik járó európai uniós pénzek 98 százalékát elvesztenék.
Az EP-képviselő magyarázatként elmondta, a közvetlen forrásokra valamennyi tagállamból lehet pályázni, és az egyes országok a népességarányuk, a lakosságarányuk, illetve a GDP-jük arányában részesülnek a pénzekből. Magyarország lélekszáma, a magyar GDP teljesítménye körülbelül két százalékot képvisel – tette hozzá.
A dollárbaloldal javaslata – akár hozzá nem értésből, akár tudatos, rossz szándékból fakad – nem kevesebbet jelent, mintsem, hogy minden magyar embert megfosztanának az országnak jogosan járó uniós fejlesztési források 98 százalékától
– összegzett.
El a kezekkel Magyarországtól! El a kezekkel a magyar emberektől! El a kezekkel a magyar európai uniós fejlesztési pénzektől! – szólított fel a politikus.
Kiemelt kép: illusztráció (Fotó: Facebook)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…