Csordultig a pohár – építő kritika gyanánt


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Meglepetéssel vegyes elkeseredéssel olvastam, hogy a magyar kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerződést kötött a Hit Gyülekezetével, amely szerződésben „emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően” rendezi mind jogilag, mind anyagilag “a Hit Gyülekezete helyzetét, szerepét” és társadalmi szerepvállalását, ill a szerződés „a méltányosság jegyében” rögzíti, hogy a Hit Gyülekezetét társadalmi feladatellátásához az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg.

Hétfőn éppen így csodálkoztam el, amikor az egyébként kiváló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jeruzsálemben letette a „hűségesküt” Izraelnek.

Értem én, hogy az „ellenségem ellensége a barátom” és minden más egyebet is, de valahol elgondolkozik az ember a hazájáról, a mindenkori értékrendről és a világ dolgairól…

Nem értem, hogy miért nem foglalt a külügy még állást a Sepsi OSK-Steua Bucarest mérkőzés után történtek kapcsán, ahol a bukaresti játékosok együtt ünnepeltek a szurkolóikkal, és együtt szidták a magyarokat, s Magyarországot.

Vajon miért nem foglalt állást Semlyén miniszterelnök-helyettes úr a leöntött Horthy-szobor, a meggyalázott Turul-szobor vagy mondjuk, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt koncepciós perében?

Fejemben egymást váltják a kérdések, megválaszolatlanul.

Nem szoktam politizálni, most sem azt teszem, sokkal inkább nem hagy nyugodni az igazságérzetem.

Én egyetlen párt oldalán vagyok:

Magyarország pártján maradok!

Zetényi-Csukás Ferenc

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi

Szíjjártó Péter ismét helyre rakott egy okoskodó újságírót

Magyargyalázással ünnepelték a kupagyőzelmet a bukarestiek

Close