Csikós Sándor: Miért zavaró az ellenzék minapi ukrajnai látogatása?
Csikós Sándor újabb olvasó által megírt kérdésre válaszol a sorozatban. Az olvasó által feltett kérdéseket változtatás nélkül, az azokban előforduló helyesírási hibákkal közöljük.
A FELVETÉS:
Kit érdekel, hogy ők kinek a megbízásából voltak ott? Engem nem.
A VÁLASZOM:
De, bizony, mindannyiunkat ez kell, hogy érdekeljen!
Vegyük, például, egyik kedvenc mószerolási témájukat. Eszerint:
Orbán KORRUPT, FASISZTA DIKTATÚRÁJA az orosz titkosszolgálatok szuronyain nyugszik. Az orosz ügynököknek – akiktől hemzseg az ország – éppen ezért itt mindent szabad. Szabadon terjeszthetik destruktív álhíreiket (Magyarországon vannak segítőik ebben). Szabadon áskálódhatnak a NATO, az EU, a nyugati demokráciák ellen. Felsőbb utasítás nyomán, a magyar titkosszolgálatok mindebben fedezik őket – esetenként együtt is működnek velük. Orbán az orosz titkosszolgálatok / a Kreml / Putyin utasítására gáncsolja Ukrajna euroatlanti integrációját. Ennek érdekében destabilizálja Ukrajnát – egyebek mellett szítja Kárpátalján a magyar szeparatizmust.
Brüsszel, a többi nyugati főváros után most immár Ukrajnába is elmentek. Hogy a fentieket Kárpátalja szomszédságában, AZ UKRÁN NACIONÁLFASIZMUS SZÜLŐ- ÉS SZÉKVAROSÁBAN, Lvovban is előadjak.
Ukrajna eddig is lelkesen mószerolt minket Brüsszelben. És nem kétséges: ha ott úgy döntenek, hogy kiütik az atlanti védelem és szolidaritás falából az orosz téglát, Ukrajna ebben lelkes és aktív közreműködő lesz.
Brüsszelből és Kijevből összehangoltan fújják a passzátszelet. Hogy az mindent elsöprő tájfunként érkezzen Budapestre.
Kiemelt kép: FB
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…