Cserbenhagyta az óbudaiakat az újraválasztott önkormányzati vezetés
A kerület vezetőinek egy része börtönben ül, miközben két alpolgármester igyekszik menteni a menthetőt.
Az elmúlt hónapokban teljes média hangos volt az óbudai korrupciós botránytól. Az ügyészség nyomozásának eredményeként letartóztatták Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd pedig Kis László DK-s polgármestert is. Ennek folyományaként most a III. kerületi önkormányzat vezető nélkül maradt az évtized legnagyobb árvize közepette.
A kerület jelenleg négy alpolgármesterrel és egy polgármesterrel rendelkezik.
Az öt fős stáb közül azonban ketten, nevezetesen Kis László és Czeglédy Gergő a büntetés végrehajtás közreműködésével előbb tudna kijutni a gátakra, mint választott köztisztviselőként (ugyanis a rabok is segítik a védekezést egyes szakaszokon). A Momentumos alpolgármester, Turgonyi Dániel ugyan szabadlábon van, de a közösségi média oldalán fellelhető információk szerint utoljára augusztus elején posztolt, láthatóan egyáltalán nem vesz részt a védekezésben.
Valamivel erőteljesebben vesz részt az árvíz ellené készülődésben Burján Ferenc, klíma és környezetvédelem, közbiztonság, fenntarthatóság és sportért felelős LMP-s alpolgármester. A politikus négy posztot is szentelt az étvized árvizének, és kilátogatott a Római-partra is.
Jelen helyzetben Béres András a Párbeszéd nevű formáció alpolgármestere az aki leginkább kiveszi a részét a védekezésből. A politikus maga is homokzsákot töltött, illetve igyekszik tájékoztatni a helyieket a kialakult helyzetről.
A kerület azonban továbbra sincs a helyzet magaslatán, a hullámtérben élőknek ugyanis mindössze 100 homokzsákot biztosítanak. Emellett a kerület érdemben nem segédkezik a Római-part megvédésében. A Losonc utcában élők ugyanis önkéntesek és az állam segítségével igyekeznek megvédeni az otthonaikat. A védekezést szervező Búzás Győző, az Egyesület a Római-partért szervezet elnöke elmondta, a kerület által fejenként biztosított 100 homokzsák semmire se lenne elég.
A Római-partiak ügyével kapcsolatban korábban lapunknak megszólalt Bús Balázs is, aki elmondta,
a Losonc utca és környékén az itt élők mindig is megszervezték maguknak az ingatlanjaiknak a védelmét, és ehhez a korábbi időszakban az önkormányzat is adott segítséget.
A kerület egykori fideszes polgármestere felidézte: 2013-ban, amikor kormánypárti vezetés volt a kerületben, az önkormányzat segített az itt élőknek.
Most ez a segítség, ez nem valósult meg, ezért a helyi Fidesz képviselői a saját fizetésüket ajánlották fel, és jóformán ebből a forrásból tudjuk azt, hogy ezt a védekezést most itt meg lehet valósítani, meg persze az itt élőknek a hozzájárulásából
– fogalmazott a politikus. Mint mondta, az emberek nagyon elkeseredettek, hogy az önkormányzattól nem kapják meg azt a segítséget, amit joggal várnak el egy ilyen helyzetben.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: MN