Cseh mintára biztosítaná a fegyverviselési jogot a Mi Hazánk
Az önvédelemhez nem csak jogot, hanem eszközt is adna a Mi Hazánk Mozgalom a fegyverviselési lehetőségek szélesítésével, hiszen a bűnözők úgyis megszerzik a fegyvereiket, de a védekezéshez már jogszabálymódosítás kell.
Az EU fegyvertartást korlátozó igyekezetére válaszul kerül most be a cseh alkotmányba, hogy az ország állampolgárainak joguk van fegyverrel védelmezniük saját és más emberek életét, ez példa lehet Magyarország számára is, ezért fegyverviselési jogot adna a szolgálaton kívüli rendőröknek, honvédeknek és a sportlövőknek a Mi Hazánk.
Az önvédelmi fegyverek viselésének könnyítése közbiztonsági érdek is, hiszen a támadók kiiktatásával ártatlan áldozatokat menthetünk meg. A Mi Hazánk szerint elsődlegesen a fegyveres testületek tagjai számára kellene biztosítani, hogy szolgálati időn kívül, egyenruha nélkül is viselhessék akár szolgálati fegyverüket. Közérdek is, hogy minél több olyan személy hordjon önvédelmi lőfegyvert magával, aki gyakorlott, és felelősségteljes viselkedés mellett a magyar államot tudja szolgálni, s a fegyverkultúra fejlesztését is biztosítja jó példával.
Az önkéntes tartalékos honvédeknek is fegyverviselési engedélyt adna a Mi Hazánk, ezzel is vonzóvá téve a katonai kiképzést; ha egy önkéntestől elvárja az állam, hogy az élete árán fegyverrel védje a hazát háború idején, akkor miért tagadná meg tőle, hogy békeidőben fegyverrel védje az emberéletet jogos védelmi helyzetben? Ugyanígy be lehetne vonni a vadászokat, akik egyébként is már régóta szeretnének maroklőfegyvert a már Európában is általánosan engedélyezett kegyelemlövési célból (ti. a megsebzett és agonizáló vadat közvetlen közelről egy nagy kaliberű maroklőfegyverrel biztonságosabban és biztosabban lehet elejteni, mint a hosszúfegyverrel).
A sportlövők fegyverviselési jogát is megteremtené a Mi Hazánk Mozgalom, mivel a sportlövő közösség a legtörvénytisztelőbb rétege a társadalomnak. A sportfegyverek otthoni tartásához szükséges éves minősítéseken túl, a Mi Hazánk az utcai fegyverviseléshez a regisztrált sportlövők legalább 3 éves tagságát és évi minimum 10 igazolt versenyt követelne meg a büntetlen előéleten kívül. A fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. kormányrendelet megérett a változtatásra, de párhuzamosan az engedélyest a fegyverviselésre vonatkozó szabály megsértése esetén (pl. ittas lőfegyverviselésnél) az engedély visszavonása mellett szigorúbb büntetéssel kellene sújtani. A BRFK kommunista beidegződésű és közutálat tárgyát képező Fegyverengedélyügyi Osztályától át kellene tenni az engedélyezési eljárást a decentralizáció és a dekriminalizáció jegyében pl. a minden megyeszékhelyen kijelölt kormányhivatalokhoz, amelyek most is vadászati hatóságként működnek.
A Mi Hazánk Mozgalom a svájci és csehországi példát tekinti mintának, utóbbi egy 10,7 milliós ország, ahol szinte mindenkinek van fegyvertartási jogosultsága, mintegy 310 ezren élnek is vele. A civil fegyverviselés kiszélesítésére van szükség Magyarországon is – írta Facebook bejegyzésében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke
facebook – NIF
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…