Cseh Katalin büszkén vállalja, hogy hazaáruló és feljelentést tesz – Videón a beismerő vallomás

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A tegnapi Európai Parlamenti ülésen a Momentum képviselője, Cseh Katalin is felszólalt annak érdekében, hogy belerúgjon saját hazájába, hiszen azon örömködött, hogy végre van egy intézmény, amely határozatban rögzíti, hogy nincs teljes értékű demokrácia Magyarországon. Azt is hozzátette, hogy ezt fájdalmas kimondani, amit viszont nehezen tudunk elhinni neki. Felszólalása lényege mégis az volt, hogy ne a kormánynak, hanem nekik adjon pénzt az EU. 

Ezzel a jelentéssel az Európai Parlament válik az első uniós intézménnyé, amely hivatalosan is kimondja: Magyarország immár nem teljes értékű demokrácia

mondja felszólalásában Cseh, hozzátéve, ezt hihetetlenül fájdalmas kimondania. Kihangsúlyozta továbbá:

Az én generációm volt az első, amelyik már demokráciában nőtt föl, és jelenleg úgy tűnik, hogy egy ideig az utolsó is.

Fontos lépés szerinte, hogy elismerjék, hogy felismerjék a probléma létezését, és ami most történik éppen ez, aminek örül. Ugyanakkor aggódik amiatt, hogy a bizottság zárt ajtók mögött egyeztet a magyar kormánnyal, hiszen nyilván fél, hogy az észérvek a gyűlölet útjába állhatnak. Cseh ezután azzal a javaslattal állt elő, hogy tekintsen el a bizottság attól, hogy korábban már tettek látogatást hazánkba és jöjjenek el újra megnézni az önkormányzatokat, kórházakat, iskolákat. Most, hogy megágyaztak annak, hogy rossz színben tüntessenek fel mindent és mindenkit. Azt is hozzáteszi, hogy beszélgessenek azokkal az emberekkel, akik ezeket a szolgáltatásokat használják. Ne legyenek illúzióink, nyilván segít a baloldal kellően kormánykritikus megszólalókat találni. Ezzel pedig azt akarja bizonygatni, hogy az unió ne a kormánynak, hanem a civileknek és az önkormányzatoknak adja a pénzt, hiszen azt akkor ők le tudják nyúlni. Ebben pedig Cseh Katalin bizonyítottan profi, hiszen uniós pénzek eddig is landoltak az érdekeltségeinél.

Javaslatuk továbbá az, hogy ha a jogállamiságot rendszerszintű fenyegetés éri, akkor a forrásokat küldjék azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Magyarul a baloldalnak és holdudvaruknak.

Mandiner / Facebook / MTI

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás