Csecsenek váltják a Wagnert, Kadriov emberei megindultak Bahmut felé
A kivonuló Wagner-csoport átadja állásait a csecsen gárdáknak.
Megegyezett Ramzan Kadirov csecsen vezető és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldossereg alapítója, hogy a csecsen gárdáknak adják át a bahmuti állásaikat a kivonuló zsoldosok. Mint ismert: Prigozsin szavai szerint a Wagner május 10-én feladja a város ostromát, mert már nem bírják sem a lőszerhiányt, sem a súlyos veszteségeket. Igaz, a kivonulásnak egyelőre nem sok jelét látni.
Kadirov közölte, hogy az Ahmat különleges erők készek átvenni a Wagner pozíciókat Bahmutban
Ramzan Kadirov csecsen vezető a Telegram-csatornáján közölte, hogy az Ahmat hadosztály egységei már megindultak Bahmut irányába, hogy amennyiben az orosz vezetés is rábólint, akkor ők vegyék át a Wagner állásait a „sátánista ukránok” elleni harcban.
A katonák készenlétben vannak, már csak a parancsra várunk
– közölte Kadirov, aki abban is biztos, hogy már közel vannak ahhoz, hogy „felszabadítsák” a várost. Arra nem tért ki, hogy maga Prigozsin is a készülő ukrán ellentámadás elől vonhatja ki csapatait, vagyis könnyen lehet, hogy nem az oroszok, sokkal inkább az ukránok kezére kerül végleg a település.
Ukrán oldalról egyébként nem kommentálták a hírt, egyedül a katonai szakértő, Alekszander Kovalenko jegyezte meg az Unian című lapnak, hogy nem igazán látja, milyen harcokban vesznek majd részt a csecsenek. A hírek szerint ugyanis Kadirov katonái nem éppen a harcászatban, sokkal inkább az elnyomásban és a terrorban jók.
VG