Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter Vlagyimir Putyin mentális állapotát kérdőjelezte meg
Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter szerint, aki G.W. Bush alatt dolgozott, megkérdőjelezte Vlagyimir Putyin mentális állapotát – erről a FoxNews számolt be.
Ebből is látszik, hogy az amerikai politikusok mennyire el vannak rugaszkodva a valóságtól, és mennyire tévedhetetlennek hiszik magukat, miközben az igazság egyetlen hírnökeként tekintenek önmagukra. Az meg sem fordult a fejükben, hogy a jelenlegi elnökük, Joe Biden elmeállapotával foglalkoznának, aki tehetetlen politikájával jelentősen hozzájárult az Ukrajnában kialakult tragikus helyzethez, mely könnyen az egész világra kiterjedő, pusztító háború világképét vetítheti elő.
„Sokszor találkoztam vele, és ez egy másik Putyin ” – mondta a Fox News Sunday műsorában. „Mindig számító volt és hideg, de ez más. Úgy tűnik, kiszámíthatatlan. A történelem egyre elmélyülő, téveszmésszerű megjelenítése.”
-fogalmazott a volt amerikai külügyminiszter.
Legfrissebb anyagaink:
Bóka János: Hamarosan indul az új ÁVH egy politikai komisszár vezetésével
Unger Anna fenyeget? – „Az én fejemben nincs elévülés”
Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
Ötszáz év távlatából: A mohácsi csata üzenete a mának
A magyar kormányzatnak hamarosan egy új dilemmával kell szembesülnie: szolidaritás vagy szuverenitás – ez utóbbira egyre kisebb az esély
Átjáróház vagy szuverén ország? Milyen veszélyeket rejtenek a politikai emigránsok?
Mi jutott nekünk a Tisza első 100 napjából? Bezáró gyárak, kiszámíthatatlan adózás és kiszolgáltatottság






















