Budai Gyula: Karácsony sz…rik arra a felvételre, melyen a bűntársai beszélnek
Bár Budapest főpolgármestere sz…rik rá, hogy az Anonymus által nyilvánosságra hozott felvételeken kik és mit állítanak, a nyomozás folyik az ügyben.
Miután Karácsonyék korábban összevágott, manipulált hangfelvételekről beszéltek és a legelején tényszerűen tagadták a Városháza eladásának a szándékát, Anonymus a rendőrséghez eljuttatta a teljes vágatlan hanganyagot, melynek lényege az a százalékos jutalékos rendszer, mely szervezetten, azaz maffiamódszerekkel működik a Budapestet irányító balliberális vezetés köreiben – legalábbis ezt állítja Anonymus.
A Városháza-ügyet kivizsgáló bizottság éppen azért alakult, hogy feltárja mi is történt valójában, azonban ennek a Kovács Péter (Fidesz) elnök vezette bizottságnak a munkáját a bizottság balliberális tagsága folyamatosan gáncsolja.
A bizottság előtt Karácsony Gergely budapesti főpolgármester alpári és végtelenül pofátlan megnyilatkozása is – miszerint ő leszarja, hogy mi szerepel a felvételeken – azt bizonyítja, hogy a városvezetésnek esze ágában sincs valóban kideríteni, hogy működhetett-e ilyen jellegű jutalékos rendszer és abban kik lehettek érintettek.
Budai Gyula (Fidesz) országgyűlési képviselő (de mások is) az ügyben több feljelentést is tett, a rendőrség megindította a nyomozást, amelynek során már házkutatások is történtek. Ennek ellenére nincs ügy – Karácsony szerint.
Budai Gyula Karácsony Gergelynek a vizsgálóbizottság előtti kijelentéseire reagálva a következőket írta közösségi oldalán:
Karácsony Gergely főpolgármester a tegnapi bizottsági meghallgatásán a Városháza tervezett eladásával kapcsolatban ezt mondta:
“ én azt állítom, hogy szarok rá, hogy mi van azon a hangfelvételen.. elnök úr, emberek beszélgetnek egymással !”
Főpolgármester úr, igaza van, valóban emberek beszélgetnek a hangfelvételen, akik az Ön bűntársai!
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Barts J. Balázs a vagyonkezelő vezérigazgatója, Berki Zsolt, a Városháza táskás embere, Gansperger Gyula, aki Bajnai Gordon “ régi harcostársa “!
Ők beszélgetnek a hangfelvételen a Városháza eladásáról, a fővárosi ingatlanmutyikról, és Városházán működő 10% jutalékos rendszerről !
Főpolgármester úr, Ön tényleg ennyire tudatlan, vagy nem mondták el Önnek, hogy a rendőrség lefoglalta azt a 10 órás hangfelvételt amire Ön “szarik”, és bizonyíték !
Ezek a hangfelvételek bizonyítékok Ön ellen és bűntársai ellen, amiről a rendőrségi kihallgatásán majd nyilatkozni kell, és amire ott nem mondhatja azt, hogy “ szarok rá “!
Főpolgármester úr, szedje össze magát végre mert nagyon gyenge amit tegnap előadott, és csak jelzem Önnek, még csak most jön a java!
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…