KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Budai Gyula feljelentést tett egy fővárosi telek értékesítése ügyében

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tett egy fővárosi ingatlan értékesítése miatt, amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.

A kormánypárti képviselő az MTI-nek pénteken elmondta: a sajtóban a napokban jelent meg egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.

Hozzátette: a sajtó feltárta, hogy a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól.

Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért két millió forint „előleget” is elkértek.

A képviselő ezért befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.

MTI

Kapcsolódó:

Újabb felvételt tett közzé Anonymus – Karácsony embereinek jóváhagyásával folytak a tárgyalások a Városháza eladásáról 📺

Ez is érdekelheti:  Breaking! - Trump szerint India és Pakisztán azonnali tűzszünetben állapodott meg

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!