Brit választások: a Munkáspárt nem léptetné vissza az EU-ba Nagy-Britanniát
A brit Munkáspárt vezetője szerint kormányra kerülése esetén a párt nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba.
Sir Keir Starmer, aki kedd este, választási kampánykörútja keretében az Airbus repülőgépgyártó konzorcium angliai gyártóközpontjában tett látogatást, az EU és Nagy-Britannia közötti szabad munkaerő- és áruforgalom újbóli megteremtésének esélyét firtató kérdésre úgy válaszolt: a szabad mozgás addig volt lehetséges, ameddig Nagy-Britannia a unió tagja volt,
„de ez már megszűnt, és nem lépünk vissza (az EU-ba)”.
Starmer szerint nem indokolt arról beszélni, hogy Nagy-Britannia visszatér az Európai Unióba, hiszen „erről volt egy népszavazás 2016-ban, és annak lett egy eredménye”.
A brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott referendumon a kilépésre szavazók kerültek szűk, 50 százalékot alig meghaladó többségbe.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
London azóta új, pontozásos – főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő – bevándorlási szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az EU-ból és a világ más térségeiből újonnan érkezők letelepedési és munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.
Starmer az elmúlt időszakban is többször egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy ha pártja a következő brit parlamenti választások után kormányra kerül, nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába.
A kedd esti kampányrendezvényen ugyanakkor a Munkáspárt vezetője kijelentette, hogy pártja a konzervatívok által kötött, „elfuserált” megállapodásnál jobb egyezségre törekszik az EU-val.
Starmer szerint „óriási mozgástér” mutatkozik az Európai Unióval fennálló kapcsolatrendszer szorosabbra vonására a kereskedelmen kívül a védelem és a biztonság területén is.
Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök július 4-re tűzte ki a parlamenti választások időpontját. A felmérések hónapok óta azt jelzik, hogy a Munkáspárt – a legnagyobb brit ellenzéki erő – 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyben jár a 2010 óta kormányzó konzervatívok előtt.
Kiemelt képen: Keir Starmer, brit Munkáspárt / Fotó: The Sun
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…