Boris Johnson egymillió dolláros interjúja
Boris Johnson volt brit miniszterelnök egymillió dollárt kért egy interjúért a Putyint nemrég meginterjúvoló Tucker Carlsonnal – közölte kedden a tőle interjút kérő amerikai újságíró.
„Boris Johnson a Kreml játékszerének, vagy valami hasonlónak nevezett engem, mire fel arra kértem, hogy adjon interjút nekem”
– adta elő Carlson.
„Végül visszahívott az egyik tanácsadója, és azt mondta, kész beszélgetni önnel, de ez egymillió dollárjába fog kerülni. Az összeget amerikai dollárban, aranyban vagy bitcoinban kell kifizetni. Ez tegnap, vagy két napja történt”
– közölte Tucker Carlson kedden, majd hozzátette:
„Szóval rám támad anélkül, hogy megmondaná, miért tart rossznak, s miért tartja jónak magát. Ő, aki az amerikai kormány kérésére másfél évvel ezelőtt leállította az ukrajnai béketárgyalásokat, és ezzel felelőssé vált több százezer ember haláláért”.
Tucker Carlson így válaszolt a brit ajánlatára:
„Azt mondtam, nemrég Putyinnal készítettem interjút, nem védem Putyint, mindenesetre ő nem kért tőlem egymillió dollárt, hogy meginterjúvolhassam”.
New York, 2024. február 21. szerda (MB)