Bírói túlkapás? Még a kihívói is felháborodtak Donald Trump eltiltásán
Nem szerepelhet a republikánus előválasztás coloradói indulói között Donald Trump – erről döntött az állam legfelsőbb bírósága kedden. A volt elnök neve így elvileg a jövő őszi elnökválasztás coloradói szavazólapjain sem szerepelhet, de szakértők szerint a döntést a washingtoni legfelsőbb bíróság szinte biztosan felülbírálja. A Republikánus Pártban még Donald Trump kihívóit is felháborította az ügy: szerintük a bíróság olyan területre tévedt, ahol semmi keresnivalója nincs.
Helyi idő szerint kedd este tette közzé döntését a coloradói legfelsőbb bíróság, amelyben kimondja: Donald Trumpot kizárja a republikánus előválasztás indulói közül. A volt elnök neve ennek értelmében jövő novemberben, az elnökválasztáson sem szerepelhet a szavazólapokon Colotádóban. Az ítélet csak ebben az államban rendezendő voksolásra vonatkozik, de így is hatalmas vihart kavart. A bírák szerint ugyanis Donald Trump
az amerikai alkotmány polgárháborús időkből származó kiegészítése értelmében nem viselhet közhivatalt.
Döntésüket az amerikai legfelsőbb bíróság azonban még megsemmisítheti.
A bíróság úgy látja, hogy a korábbi elnök érintett volt a csaknem három évvel ezelőtti washingtoni zavargásokban, amikor a törvényhozás épületénél zajló tüntetés zavargásokba torkollt, és a tömeg behatolt a Capitolium épületébe. Az összecsapásokban több tüntető és egy rendőr is életét vesztette.
A korábbi elnök kampánystábja visszautasította a coloradói bíróság vádjait. Szóvivője felhívta a figyelmet: a kizárólag demokrata párti jelöltekből álló bírói testület állítása ellenére
Donald Trumpot egyszer sem marasztalták el a zavargásokkal összefüggésben.
„A joggal való visszaélések miatt éppen Joe Biden és pártja jelent veszélyt a demokráciára” – fogalmazott Trump egy kapányrendezvényen a bírósági döntésre reagálva.
„Nem csoda, hogy a korrupt Joe Biden és a szélsőbaloldali őrültek minden eszközzel meg akarnak minket állítani. Hajlandók soha nem látott mértékben megsérteni az alkotmányt, hogy megnyerjék ezt a választást. Fegyverként használják a bűnüldöző szerveket a választásba való beavatkozásra, csak mert verjük őket a közvélemény-kutatásokban” – utalt a volt elnök arra, hogy az elmúlt hetekben számos felmérés szerint átvette a vezetést Joe Bidennel szemben.
Felháborodásuknak adtak hangot Donald Trump republikánus kihívói is. A konzervatívok elnökjelöltségéért küzdő politikusok szerint a bíróság olyan területre tévedt, ahol semmi keresnivalója nincs.
„Nem hiszem, hogy Donald Trumpnak elnöknek kell lennie. Szerintem nekem kell elnöknek lennem. Ezeket a döntéseket azonban a választóknak kell meghozniuk. Az utolsó dolog, amit akarunk, hogy a bírák mondják meg, ki szerepelhet a szavazólapon és ki nem” – fogalmazott Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövet.
„Mi történne, ha egy patrióta kormány által vezetett közép-európai országban próbálnák kizárni az elnökválasztás egyik jelöltjét?” – tette fel a kérdést Szijjártó Péter a közösségi oldalán.
„Hány perc kellene az Európai Parlamentben a demokrácia halálának kikiáltásához, hány perc múlva adna ki elítélő közleményt az amerikai külügyminisztérium, hány perc múlva fagyasztaná be még inkább az Európai Bizottság az oda nem adott uniós forrásokat, és hány perc kellene ahhoz, hogy a globális liberális médiahálózat minden felületén szerkesztőségi cikkekben hirdessék a jogállamiság megsemmisülését?” – áll a külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében.
hirado.hu
Kiemelt kép: illusztráció / Donald Trump beszédet mond a Columbus Convention and Trade Centerben 2023. június 10-én a georgiai Columbusban © Getty Images / Anna Moneymaker / Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…