Bigének sokba kerül a műtrágyagyártás, hát leállítja
A Nitrogénművek Zrt. átmenetileg leállítja ammóniatermelését – tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t. Közleményük szerint az ukrajnai háború rendkívüli helyzetet teremtett az európai és a magyar gazdaságban, a földgázárak több mint megduplázódtak és az energiaellátás biztonságának kockázata is felmerült.
A mezőgazdaság működésének piaci alapjait is beláthatatlan módon befolyásoló kormányzati döntések, például a gabona exportkorlátozás, tovább növelik működési kockázatainkat, így ammóniatermelésünket átmenetileg leállítottuk – fogalmaznak a közleményben. A Nitrogénművek folyamatosan monitorozza a helyzetet és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy újraindíthassa termelését és csökkentse a régió műtrágya importfüggőségét, de a magas energia-intenzivitású ammóniatermelés leállítása jelen piaci környezetben elkerülhetetlen volt – áll a közleményben.
Mint emlékezetes a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja korábban jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A Nemzeti Versenyhatóság Versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.
Ez érintette a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-t és a Cargill Magyarország Zrt.-t. A Nitrogénművek a baloldal egyik fő támogatójához, Bige Lászlóhoz köthető. Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások – vagyis a kartellek – a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak. A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árakhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek.
Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag utánpótlása szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével továbbgyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat.
Kiemelt kép: Bige László, baloldali oligarcha
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…