Benedek Miklós lett a nemzet színésze
„A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi docens, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja. 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház, később hat évig ismét a Nemzeti Színház tagja. 1992-től tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A kilencvenes években a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. A nagy sikerű Budapest Orfeum című zenés darab szellemi atyja. Számos előadást rendezett, köztük Heltai Jenő-, Molnár Ferenc- és Shakespeare-darabokat. 2011 óta játszik az Orlai Produkció előadásaiban”
– írta a színház.
A tagok a júliusban elhunyt Balázsovits Lajos megüresedett helyére választották a színművészt.
Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI
Legfrissebb anyagaink:
Népszavazás a háborúról: Putyin pártja győzött az állami duma választásain
Zavaros kormányzati kommunikáció: Magyar Péter visszalépett az ukrán üzemanyagtárolótól, de a memorandumot már aláírták
Magyar Péter kijelentette: a Mol „az Orbán-kormány felhatalmazásával” tárgyalt az ukránokkal – majd megfenyegette Hernádi Zsoltot
Diplomáciai botrány Szlovéniában: lengyel tisztviselő zuhant ki a harmadik emeletről, a helyi rendőrséget nem engedték be
Ukrajna elveszítette acéliparát – az orosz csapások után mindhárom nagy acélmű áll, a termelés 90 százaléka megszűnt
„Hazahoztuk az uniós pénzt” – hatszor. Aztán Magyar Péter beismerte: „Nem, effektív pénz nem jött.”
Ami történik – és amit Mandula Viktor tömören összefoglalt





















