KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bejelentés: Svédország nélkül is csatlakozna Finnország a NATO-hoz

A két szomszédos északi ország tavaly megállapodást írt alá Törökországgal, hogy elejét vegyék Ankara kifogásainak.

Finnországnak adott esetben Svédország nélkül is meg kell fontolnia a NATO-csatlakozást – adta értésre Pekka Haavisto finn külügyminiszter kedden egy interjúban, de később sietett leszögezni, hogy a fő opció továbbra is a két ország együttes belépése.

Az YLE finn közszolgálati televíziónak nyilatkozva a külügyminiszter arról beszélt, hogy amennyiben a svédek csatlakozási kérelmének ratifikálása tovább húzódik, Finnország kénytelen lesz „újraértékelni a helyzetet”. Egy későbbi nyilatkozatában viszont azt hangoztatta, hogy Helsinki törekvései nem változtak, továbbra is a Svédországgal közös csatlakozást tartja az elsődleges megoldásnak, szem előtt tartva a két ország nemzetbiztonsági érdekeit.

Hozzátette, hogy beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is, aki hangsúlyozta: a szövetség is azt tartja kívánatosnak, hogy a két ország egyszerre lépjen be.

A finn tárcavezető azután beszélt minderről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn kijelentette: Svédország nem várhatja Törökország támogatását a NATO-csatlakozást illetően, ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt.

Múlt szombaton a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy svéd iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt.

Finnország és Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét a transzatlanti katonai-politikai szövetség mind a 30 tagállamának jóvá kell hagynia. A két szomszédos északi ország tavaly megállapodást írt alá Törökországgal, hogy elejét vegyék Ankara kifogásainak.

Erdogan szóvivője, Ibrahim Kalin egy januárban tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának török ratifikációja azon múlik, hogy Stockholm teljesíti-e az Ankarával kötött megállapodás részeként tett terrorizmusellenes ígéreteit.

kiemelt kép: LEHTIKUVA / VESA MOILANEN

Ez is érdekelheti:  Románia: A nacionalista George Simion nyerné meg az elnökválasztás első fordulóját

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!