KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bécsből nagy busszal érkeznek az antifák, de egész Európából február 8-ra toboroz a szélsőbaloldal

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án. Az AntifaInfo Budapest oldalán meghirdetett eseményben angol nyelvű felhívás is elérhető, de más felületeken is hirdetik már a Becsület Napja elleni tüntetést, melyre Nyugat-Európából is érkeznek majd antifasiszták.

A Facebookon meghirdetett esemény szerint a Széll Kálmán téren 15 órakor kezdődik majd a rendezvény, melyet a Becsület Napja ellen hirdettek meg. A tüntetés a tervek szerint 17 óráig tart. Korábban írtunk már arról, hogy több szélsőbaloldali szervezet is erőszakot propagáló Facebook-bejegyzésekkel készül erre a dátumra. Közben Németországban szinte minden nagyvárosban tartottak vagy tartanak valamilyen rendezvényt, elsősorban a 2023-as események kapcsán. Ezeken a beszélgetéseken, előadásokon, melyeket többek között a hamburgi egyetemen is tartottak, igyekeznek úgy beállítani a bebörtönzött antifákat, mint akiket ártatlanul hurcolnak meg a magyar hatóságok…

Nem hagyják magukra magyarországi elvtársaikat

Az eseményt az afaeurope.noblogs.org oldalon is hirdetik, a cikkben azt írják, hogy a tavalyi évben „sikerült 300 antifasisztával végigvonulni a Budai Várban, és egyúttal megakadályozni, hogy a nácik ott tartsák megemlékezésüket, immár második éve egymás után”. Mint a felhívásban írják, budapesti elvtársaikkal együtt 2025 februárjában az előző évek „sikerére” szeretnének építeni. „Egy dolog világos számunkra: nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni a 2023 óta tartó elnyomási hullámtól, és nem hagyjuk magára a magyarországi aktív antifákat” – szögezik le a 2024 decemberében közzétett írásban.

„Hagyják abba az NS (nemzetiszocializmus – a szerk.) dicsőítését! Nincs Becsület Napja!” – áll a közzétett plakáton

A toborzás részeként pedig egy, az X-en közzétett bejegyzés szerint Bécsből indul nagy busz Budapestre február 8-án. A gruppe für organisierten antifaschismus wien nevű csatornán több bejegyzésben is foglalkoznak a budapesti rendezvénnyel. A buszra a toborzást ezen az oldalon keresztül végzik, buzdítva mindenkit a részvételre. Nem szokatlan a külföldi jelenlét, hiszen Németországból rendszeresen érkeznek fotósok, akik a különböző rendezvényeken résztvevők arcát fényképezik, hogy aztán a fotókat, videókat közzétegyék.

Más események is lesznek, Drezdában például pódiumbeszélgetést tartanak január 21-én, kedden a Becsület Napja kapcsán. Ezen arról fognak beszélgetni, vajon mi áll a “budapesti náci tevékenység” hátterében, illetve milyen “neonácik” találkoznak a magyar fővárosban. Emellett megvitatják, hogyan néz ki az antifasiszta tevékenység, és mit tehetnek a bebörtönzött antifasiszták támogatásáért.

Ez is érdekelheti:  Óriási a rendőri készültség Budapesten, több tüntetést is szombatra időzítettek

A jobboldali erőszaktól tartanak Salis elvtársai

Arról ezekben a bejegyzésekben rendre megfeledkeznek, hogy a fideszes kormány hozott egy olyan jogszabály-módosítást még 2018-ban, ami Lex-Becsület Napja néven vált ismerté, és erősen korlátozza a kitörés megemlékezések szervezését. Az elnevezés oka pedig az, hogy bár a jogszabály vonatkozna a kommunista vonzatú rendezvényekre is, azt eddig kizárólag csak a Becsület Napja kapcsán alkalmazta a rendőrség. Ennek ellenére az antifasiszták úgy vélik, „Budapest és Magyarország azonban továbbra sem könnyű terep a baloldali, antifasiszta tüntetéseknek. Miközben a jobboldali erőszak és az állami elnyomás továbbra is fenyegetést jelent”.

Érdekes ezt azokon a felületeken olvasni, amelyeken rendre kiállnak Ilaria Salis és a Hammerbande aktivistái mellett, akik nemcsak Németországban, de Budapesten is több embert vertek agyon túlerőben, felfegyverkezve.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a mentelmi joga mögé bújó Ilaria Salis megjelenik-e a budapesti tiltakozáson.

Kiemelt képen: Ilaria Salis; forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
A képen Ilaria Salis szélsőbaloldali antifa terrorista, akiből EU képviselőt „gyártott” a Soros-hálózat

Több rendezvényen lehet majd emlékezni

A kitörés 80. évfordulójára több eseményen is lehet majd méltó módon emlékezni. A Légió Hungária már február 2-án megtartja Ostromkalauz elnevezésű rendezvényét. A Becsület Napja-megemlékezés február 8-án lesz, ezzel kapcsolatban későbbre ígért részleteket a szervezet, míg 11-én kora este a Fénylánc kerül ismét kirakásra a Kapisztrán tér és a Széna tér közötti utcákban. Idén is megrendezik a Kitörés 60 teljesítménytúrát, amelyen évek óta több ezren vesznek részt a baloldal támadásai ellenére –ezekre a túra főszervezője, Moys Zoltán néhány éve reagált egy írásában, amit érdemes ismét elővenni. Február 15-én pedig a Kitörés Emléktúrán róhatják le kegyeletüket Budapest védői előtt a túrázás szerelmesei. Általánosságban elmondható egyébként, hogy ezek a rendezvények a legnagyobb rendben, bármiféle jogszabálysértés nélkül szoktak lezajlani, a többségi társadalomban pedig egyáltalán nem ütközik ellenállásba egyik rendezvény sem – talán éppen ezért kell a külföldi segítség…

 

Magyar Jelen

 

Kiemelt kép: illusztráció / Az Antifasiszta Akció mozgalom berlini felvonulása 2018. május 1-jén (Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Bécsből nagy busszal érkeznek az antifák, de egész Európából február 8-ra toboroz a szélsőbaloldal

  1. Nem kellene engedni a rendőrségnek az antifàk vonulásàt hazánkban.

Itt várjuk hozzászólását!