Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Budapesti antifa támadás: három főt tartóztatott le a rendőrség

Egy magyar és egy olasz nőn, valamint egy német férfin kattant a bilincs.

A bíróság három gyanúsítottat letartóztatott a budapesti utcai támadások miatt, egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ügyészség az ő esetében fellebbezett a nő letartóztatása érdekében – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel. Azt írták: a Budapest különböző pontjain a „kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen elkövetett támadások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket – tették hozzá. A főügyészség felidézte: a nyomozók az ügyben eddig négy embert, köztük három külföldit hallgattak ki gyanúsítottként.

Hozzátették: a budapesti XI. és XXII. kerületi ügyészség mind a négy őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a magyar és az olasz nőt, valamint a német férfit letartóztatta, azonban negyedik társukkal, az előkészülettel gyanúsított német állampolgárságú nővel szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el. Magatartási szabályként a bíróság annyit írt elő, hogy a gyanúsított minden héten egyszer, e-mailen jelentkezzen a Budapesti Rendőr-főkapitányság levelezési címén – írták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük