Bajban Scholzék: széteshet Németország népszerűtlen kormánya
Nagy pofont kapott az Alkotmánybíróságtól a német kormány: alkotmányellenesnek nyilvánították a Covid-pénzek átcsoportosítását, amellyel a koalíció a környezetvédelmi stratégiát finanszírozta volna. Sokan már a kormány esetleges széteséséről beszélnek.
Amikor a német szociáldemokraták 2021-ben hármas szövetséget kötöttek a zöldekkel és a szabaddemokratákkal, a szokatlan koalíciót úgy adták el, mint ami gyökeresen meg fogja változtatni a német politikát.
Két év után azonban a koalíció romokban áll – írja a Politico oldalán Matthew Karnitschnig.
A német legfelsőbb bíróság szerdán alkotmányellenesnek nyilvánította a koalíció környezetvédelmi stratégiájának központi elemét, vagyis azt, hogy átcsoportosítsák a Covid-19 vészhelyzeti alapból megmaradt 60 milliárd eurót a koalíció éghajlatvédelmi programjának finanszírozására.
Mint a szerző leírja: a német kormányok nem szoktak összeomlani, mivel általában két párt alkotja őket. Azonban most egyre többen felvetik Németországban, hogy esetleg Olaf Scholz ejti a zöldeket és a liberálisokat, és koalícióra lép a kereszténydemokratákkal.
A Politico szerzője azonban azt írja, erre kevés esély van, különösen, mivel a kereszténydemokraták magasan vezetnek a szociáldemokraták előtt, és nem érné meg nekik egy ilyen félidős koalíció.
A szakértelem hiánya
A szerző rámutat, hogy júliusban hasonlóan kínos helyzetbe került a kormány, amikor a bíróság felfüggesztett egy szavazást a Bundestagban, mivel a kormány nem adott elég időt az ellenzéknek arra, hogy áttekintse a törvényjavaslatot.
A felmérések szerint a balos koalíció Németország történetének egyik legnépszerűtlenebb kormánya.
A németek 40%-a azt szeretné, hogy oszoljon fel a kormány és jöjjön egy új választás.
Adóvita
A koalíció legnagyobb problémája, hogy a zöldek és a liberálisok a fiskális kérdésekben nem értenek egyet. A Covid-pénzek felhasználása eredetileg arra lett volna jó, hogy kielégítse a szabaddemokraták fiskális igényeit és eleget tegyen a zöldek környezetvédelmi prioritásainak is.
A szerző szerint lehetetlen a 60 milliárd eurós hiány pótlása.
Az egyetlen lehetőség a liberálisok által ellenzett adóemelés, vagy épp ellenkezőleg: a zöldek és a szociáldemokraták által ellenzett kiadáscsökkentés lenne.
A Christian Linder által vezetett FDP drámaian rossz eredményeket produkált a regionális választásokon, miután szembe ment a saját szigorú fiskális nézeteivel és elfogadott több költségvetésen kívüli „árnyékbüdzsét”, beleértve a speciális klímaalapot.
Németország 2024-re szóló 446 milliárd eurós rendes költségvetése nincs veszélyben, azonban számos infrastrukturális beruházás és környezetvédelmi támogatás jövője kétséges – írja a Politico szerzője.
A koalíció a rendes szövetségi költségvetésen kívüli 60 milliárd euróból létrehozta az úgynevezett „Éghajlatváltozási Alapot”, és a pénzt már korábban elkülönítette töltőállomásokra és a vasúti pályák korszerűsítésére.
Mint a szerző megjegyzi: Németország költségvetése már így is a végletekig feszített.
A bíróság döntését követően Olaf Scholz ugyanakkor kijelentette: nincsenek veszélyben a terveik.
„A parlamenttel együtt alaposan ki fogjuk értékelni a döntés részletes indoklását és annak következményeit” – mondta Scholz újságíróknak, hozzátéve, hogy a kormány új tervet fog kidolgozni az éghajlatvédelmi alap finanszírozására.
MandinerKiemelt képen: a fél szemére idén megsérült Olaf Scholz kancellár a Bundestagban (fotó: Michel Kappeler, AFP)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…