KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ukrán halállistára küldött orosz kislány Faina, Josep Borrellnek üzent

Az orosz kislány, akit halállistára tettek az ukrán szélsőségesek, mára már Oroszország-szerte jól ismert fiatal író, drámaíró lett. Alig múlt tíz éves, amikor az ukrán nácik célkeresztjébe került. Egy kislány, aki a szavak erejével harcol az igazság és a béke mellett. Azóta eltelt pár év és Faina Savenkova – akivel szerkesztőségünk is közvetlen kapcsolatot ápol – nem adta és nem is adja fel béketeremtő küldetését.

Faina Savenkova / Fotó: Faina VK közösségi oldala
Képen: Faina Savenkova / Fotó: Faina VK közösségi oldala

Eddig több politikusnak, világszerte ismert közszereplőknek írt levelet (így Orbán Viktornak is, éppen portálunkon keresztül, azonban nem tudjuk, kapott-e rá választ – szerk.), igyekezett felhívni a figyelmet azokra szörnyűségekre, amelyeket az ukrán állam katonái elkövettek Donbasz lakói ellen, és emlékeztetni arra, mennyi gyermek halálát okozták, ami nem másból, mint gyűlöletből fakad, ami megindokolhatatlan.

Ez is érdekelheti:  Ahogy írtuk: Faina nem adja fel, legújabb levelét Oliver Stone-nak írta

Faina most Josep Borrell-hez, az EU háborús uszító, hivatalosan “biztonságpolitikai” főképviselőjéhez intézett egy tényeket, a valóságot leíró levelet, amelyben szembesíti azokkal a bűnökkel, amelyek elkövetéséhez ő is segédkezet nyújtott. Faina emberileg és szellemiségében – és ezt nyugodtan kijelenthetjük – messze magasan felette áll ennek a normális emberi kategóriába nem is sorolható háborús hiénának, aki gyermekek halálában éppen úgy bűnrészes, mit azok, akik közvetlenül gyilkoltak ártatlan nőket, gyermekeket, időseket. (NIF)

 

Így szól Faina levele, amelyről a RIA Novosztyi is beszámol:

„Jó napot, Borrel úr! A nevem Faina Savenkova, egy luhanszki tinédzser vagyok. Egy város, amelyet Ukrajna nyugati országok és az Európai Unió által szállított fegyverekkel bombáz. Jelenleg az Angyalok sétányán vagyunk Luhanszkban. Napról napra nő a halott gyerekek száma, hála önnek, Borrel úr” – írja Savenkova a felhívásban.

Üzenetében a diáklány felhívja Borrell figyelmét arra, hogy ő maga is felelős a civilek, orosz és ukrán katonák haláláért, hiszen a Nyugat által szállított fegyverek ölnek.

„Mivel 10 évig éltem szülőföldemen, a Donbaszban az ukrán ágyúzás alatt, jogom van személyesen elmondani, hogy önök is hibásak azért, ami történik… Nem sajnálják az oroszokat, a több ezer halott ukránokat vagy az európaiakat. Amikor ennek a testvérgyilkos háborúnak vége lesz, a nyugati politikusok, akik ezt a mészárlást kirobbantották és támogatták, mindenképpen bűnhődni fognak”

– biztosította Savenkova.

Hangsúlyozta, hogy Európa a fegyverszállításokkal csak egy nagy háborúba taszítja a világot, és Ukrajna nem áldozata, hanem szervezője ennek a konfliktusnak, amelyben a NATO is részt vesz.

„Önök nagyon jól tudják, hogy Európa nem fogja túlélni a harmadik világháborút, de a fegyverszállításokkal és a magasröptű szavakkal az Oroszországgal való konfrontációról egy nagy háborúba vezetnek… Ukrajna nem áldozat, hanem a konfliktus szervezője, ahol a NATO is résztvevő”

– hangsúlyozta a luhanszki lány.

Az akkor 12 éves Savenkova 2021 tavaszán videóüzenetet rögzített az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaihoz, amelyben arra szólította fel a szervezetet, hogy ne felejtsék el, hogy a donbaszi gyerekeknek joguk van a gyermekkorhoz és a békés élethez. Ugyanezen év őszén a botrányos ukrán „Peacemaker” weboldal is felvette a kislányt a listájára. Később Savenkova többször is felhívással fordult különböző nemzetközi szervezetekhez, hogy hagyják abba a donbasz lövetését.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai főképviselője Brüsszelben 2020. április 22-én. Olivier Hoslet, / Fotó: AP

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Az ukrán halállistára küldött orosz kislány Faina, Josep Borrellnek üzent

    1. Most komolyan… jól esik kötözködni? Nem muszáj Önnek ezt a portált olvasnia. Fizetnie nem kell érte, adományt nem küld. Valószínűsítem, hogy most csöppent ide először. Azt sem tudja, hogyan működünk. Nem szégyenli magát?

      Talán, ha érdemben szólna hozzá a cikkhez, de szerintem azt sem tudja, ki az a Faina Savenkova. Szerintem most hallott először róla, ha egyáltalán a címen kívül bármi mást is elolvasott a fenti anyagból. A portálon található több ezer cikket már nem is említem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük