KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az oroszok nyilvánosságra hozták, mit tudnak az Északi Áramlat felrobbantásáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Orosz Föderáció Nyomozó Bizottsága újabb eljárást indíthat az Északi Áramlat felrobbantása miatt az Állami Duma és különböző szervezetek képviselőinek jelentése alapján. A dokumentum szerzői szerint az pusztán porhintés, hogy a terrorakciót az ukránok egyedül követték el, s nem véletlen, hogy a nyugati hatóságok kizárták a vizsgálataikból az oroszokat.

Máskülönben – sugallja a jegyzék – kiderült volna, hogy az akció megszervezésében az Egyesült Államok mellett több ország vagy annak titkosszolgálata is szerepet játszott. Érdemes hozzátenni, a leírtak alapján egyáltalán nem tűnik biztosnak, hogy minden résztvevő tudatában volt annak, mihez járul hozzá. Ha azonban igazak a megállapítások, legkésőbb a robbanás után ezt fel kellett ismerniük – viszont az idő előrehaladtával a felelősséget fokozatosan rátolták Kijevre.

A jelentés szerint a NATO balti-tengeri tevékenységéből világosan látszik, hogy az Északi Áramlat megrongálása nem ukrán búvárok műve, hanem a szövetség különleges szolgálatai munkájának eredménye. 2022 márciusában az Egyesült Államok és Norvégia különleges szolgálatainak képviselői a skandináv országban találkoztak, júniusban pedig megkezdődött a „BalticOperations 22” elnevezésű éves gyakorlat a Balti-tengeren. Ekkor amerikai különleges búvárok robbanóanyagokat helyeztek el egy gázvezetéken, a víz alatti bombáknak úgynevezett hidroakusztikus jeltől kellett volna működésbe lépniük.

2022. szeptember 26-án, az Északi Áramlat felrobbantásának napján a norvég haditengerészet Boeing P-8 Poseidon felderítő repülőgépe ledobott egy hidroakusztikus bóját, amely a detonátor lett. Nem sokkal korábban az amerikai, a német és a lett haditengerészet egy csoportja a Bornholm-szigetektől keletre tevékenykedett. Összesen 9 NATO-hadihajó, köztük például a „Kearsarge” (LHD-3) partraszálló hajó, az „Arlington” (LPD-24) helikopterhordozó, valamint a „Schleswig-Holstein” fregatt, az „Oste” felderítő és a „BadBevensen” aknaszedő.

Ez is érdekelheti:  Putyin szerint is az amerikai különleges szolgálatok robbantották fel az Északi Áramlatot

Különös figyelmet érdemel az a tény, hogy eredetileg a Balti-tenger északi részét és a Finn-öblöt jelölték ki a gyakorlat területének – jegyezték meg. A gyakorlat helyszínét azonban magyarázat nélkül megváltoztatták a Bornholm-szigetektől keletre eső területre (ami a Balti-tenger déli része), pontosan arra a helyre, ahol az Északi Áramlat nyomvonala halad.

Ez is érdekelheti:  Hersh: Biden az Északi Áramlat felrobbantását az ukrajnai konfliktus előttre tervezte

Ezen túlmenően néhány polgári (kereskedelmi) hajó „nem szabványos és logikátlan” mozgása is feltűnést keltett. Például a „British Achiever” brit tanker, a „Grand T” panamai szárazáru-szállító hajó és a „Svi7” lengyel halászhajó szeptember 22-24-én letért az útvonaláról, és a jövőbeli gázvezeték-robbantások helyszíneihez közeli területeken közlekedett.

Mindez a parlamenti képviselők és a közvéleményt képviselő aktivisták véleménye szerint a NATO-országok különleges szolgálatainak részvételéről tanúskodik az aláaknázásban.

A vizsgálat készítői szerint az „Andromeda” nevű ukrán jacht és az ukrán különleges szolgálatok munkatársai is részt vettek a terrortámadásban. Ez azonban fedőakció volt, el kellett terelni a gyanút a főszervezőkről.

A rendelkezésre álló adatok szerint – áll a dokumentumban – a szervezési és technikai segítséget és felügyeletet amerikai szakemberek (búvárfelszerelés, román fedőokmányok és robbantóeszközök) nyújtották az akcióhoz a kijevi amerikai nagykövetség misszióvezető-helyettesének, C. W. Smithnek (aki korábban az ISAF-ban szolgált) a közvetlen felügyelete alatt, és az ukrán GUR (Főhírszerzési Igazgatóság – a szerk.) volt vezetőjének, Vaszil Burbának a bevonásával. Smitht a sikeres művelet után az európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettessé nevezték ki.

Az amerikaiak kezdettől fogva úgy döntöttek, hogy minden felelősséget az ukrán GUR-ra hárítanak, és ebben a kezükre játszott, hogy Budanov többször kérkedett az Oroszország ellen végrehajtott akcióik sikerével.

Megbízható ukrán forrásokból származó információk szerint a fedőakcióban egy jól ismert búvárcsoport vett részt, többek között: A. Burgomistrenko (aknavető kiképzést kapott, beszél angolul, jó búvárképesítéssel rendelkezik), O. Varava, R. Rudenko (hívójele: „Káplán”), Sz. Kuznyecov, és egy női műszaki búvár „Marisha”hívójellel. A csoport közvetlen vezetője R. Cservinszkij volt, K. Budanov irányítása alatt – állapították meg.

A fedőcsoportot először a Zsitomiri területen lévő kőbányában készítették fel. Ezután a búvárokat Romániába szállították, román okmányokat állítottak ki a számukra, és egy magánházban telepedtek le a román haditengerészet mangaliai bázisának közelében. Később a csoport Lengyelországba költözött, ahol az „Andromeda” jachtot bérelték.

E csoport tagjai valóban lemerültek az Északi Áramlatnál. A dokumentum szerint azért, hogy a „legendájuk” hitelesebb legyen. Az Északi Áramlathoz O. Varava, „Marisha” hívójelű műszaki búvár és R. Rudenko merült le – áll a jelentésben.

A szerzők végül rámutattak, hogy ezek az információk nemcsak a bűnösök azonosítására, hanem gazdasági válaszintézkedésekhez is felhasználhatók. Vagyis NATO-tagok egész sora nézhet szembe nemzetközi fórumokon megindított eljárásokkal és szankciókkal, amely első sorban talán a föderációban lévő vagyontárgyaik lefoglalását jelentheti.

Ez is érdekelheti:  Orosz kémfőnök az Északi Áramlat felrobbanásáról: Adataink vannak a nyugati érintettségről

Nagy Áron – Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Gázszivárgás az Északi Áramlat 2 gázvezetéknél egy dán F-16-os vadászgépről Bornholm közelében, Dániában, 2022. szeptember 27. © AFP / Danish Defense

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük