Az orosz egységet méltatta Putyin a Krím és Oroszország újraegyesülésének évfordulóján 📺
Az orosz egységet méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Luzsnyiki stadionban pénteken a Krím Ukrajnától való visszacsatolásának 8. évfordulóján megtartott beszédében.
“Régóta nem volt nálunk akkora egység, mint most” – hangoztatta Putyin a harcoló katonák példájára hivatkozva a stadionban, ahol a belügyminisztérium adatai szerint 95 ezres éljenző-zászlólengető tömeg gyűlt össze egy nagyszabású ünnepi koncertre, az aréna falain kívül pedig további 103 ezren figyelték kivetítőkön az eseményt.
Az elnök a soknemzetiségű orosz nép sorsközösségével kapcsolatban az orosz alkotmányra, a különleges hadműveletben harcoló katonák önfeláldozásával kapcsolatban pedig a Bibliára hivatkozott.
Arról beszélt, hogy “nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja barátaiért”. A hadművelet elindításának célja Putyin szerint a Donbasszban élő civilek megmentése volt a népirtástól és a szenvedéstől.
A nyolc évvel ezelőtti eseményről szólva, amelyet az orosz hivatalos nyelvezet “újraegyesítésként” emleget, azt mondta, hogy a Krímet “megalázó” helyzetből kellett kiragadni – Ukrajna nevét nem ejtette ki – , amelyben csak a maradékelv alapján jutott neki a költségvetésből. Felsorolta a jelentősebbeket az ott 2014 óta végrehajtott orosz beruházások közül.
Putyin egy, a Krím és Szevasztopol fejlesztése ügyében csütörtökön megtartott tanácskozáson arra bátorította az orosz nagyvállalatokat, köztük a bankokat, hogy bekapcsolódjanak az ottani projektekbe, mert már “nincs mitől félni”. Sok orosz cég korábban, a nyugati szankcióktól tartva, nem képviseltette magát a félszigeten.
Az elnök azt hangoztatta, hogy a gazdasági büntetőintézkedések a nehézségek mellett új lehetőségeket is jelentenek.
A Krím újraegyesülését Oroszországgal pénteken országszerte megünnepelték.
Oroszország 2014-ben március 18-án egyesült újra a Krím félszigettel, a Kijevben végbement, erőszakkal kísért politikai fordulat nyomán, a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva.
Több nyugati politikus és jogi szakértő a genocídium emlegetésének jogosságát is kétségbe vonta a délkelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban, amely 2022-es ukrajnai háború kirobbantása előtt nyolc éve kezdődött, és mintegy 14 ezer ember életét követelte.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…