Az iszlám radikálisok újabb célpontja
„Közeleg az utolsó napod, Meloni meg fogsz halni, addig is nagyon vigyázz a lányodra!” – ilyen és ennél durvább fenyegetések tucatjaival riogatják Olaszország miniszterelnökét.
Az arab és iszlám országokban Giorgia Meloni elleni gyűlölet aggasztó méreteket öltött. Az első, az üggyel kapcsolatos reagálásokat az Il Giornale hozta nyilvánosságra, ám figyelemmel kisértük a RAI híradásaiban elhangzott, gyűlöletre utaló mondatokat is. Szeptember közepén történtek, azaz Lampedusa „nagy inváziója” utáni törvény szigorítások indították be a fenyegetési hullámot.
Izrael és Palesztina közötti új konfliktus kirobbanását követően, olaj volt a tűzre az olasz intézmények Izraelt támogató bejelentései.
A közösségi oldalakon egyre jobban terjed a Meloni elleni iszlamista gyűlölet.
„Allah álljon bosszút rajtad” – olvasható az egyik üzenetben. „Amennyiben Allah úgy akarja, méreggel gyengévé és védtelenné tesz”. „Allah ébressze fel alattvalóit…”. „Eljön a leszámolás napja számotokra kutyák, mert támogatjátok a cionista entitást”, majd Melonit támadó átkokkal folytatódik. Ezen túlmenően szexista sértések is garmadával érkeztek. Egy korábbi fürdőruhás képet mutogatva a miniszterelnökről rendkívül sértő bejegyzések sokaságával próbáltak az olasz miniszterelnökre hatást gyakorolni.
Lehetetlen megállapítani, hogy a fenyegetések mögött mennyi a valóságtartalom, de az Olaszországban és általánosabban Európában élő muszlimok óriási száma már önmagában is figyelmeztető, hiszen egyre több jel utal a radikálisok számának ugrásszerű emelkedésére, az iszlám fundamentalizmus előretörésére. Nyilvánvaló, hogy a közel-keleti konfliktus fokozza a nyugati világ elleni gyűlöletet, amit az Allah nevében elkövetett számos terrortámadás is bizonyít. Felmérni is lehetetlen, hogy hány magányos farkas radikalizálódott Allah nevében, és hány – még a hatóságok számára is – ismeretlen végrehajtó van nyugaton, aki kész a gyakorlatba ültetni az üzenetekben rejlő fenyegetéseket? – tette fel a kérdést az olasz lap.
Gönczöl András – Magyar HírlapKiemelt képen: a Rómában a tüntetők plakátokkal és palesztin zászlókkal vonultak az utcára, tűzszünetet követelnek / Fotó: AFP/Tiziana Fabi
Kapcsolódó:
Lemondott az olasz miniszterelnök tanácsadója az orosz tréfa miatt
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…