Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Az államcsőd szélén Szlovákia, megbukott a Brüsszelnek hízelgő Heger-kormány

A brüsszeli elhibázott szankciókkal való teljes azonosulás, a hatalmas belső ellentétek, az emberek bizalmának az elvesztése, valamint az ezekből következő gazdasági pangás miatt bukott két év alatt immár a második szlovák kormány.

Eduard Heger kormányfő egyébként is hónapok óta kisebbségben próbálta irányítani az országot, de ez finoman szólva sem sikerült neki. A magyarországi stabil kormányzással szemben Szlovákiában teljes a káosz, az ország az államcsőd szélén áll, a betegeket külföldre kell szállítani, mert elmentek az orvosok. Az, hogy mi lesz Pozsonyban, senki nem tudja megjósolni – írja az Origo.

Megbukott az Eduard Heger vezette szlovák kormány az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson csütörtökön. A szeptember óta parlamenti kisebbségben kormányzó Heger-kabinettől, a szavazás többszöri halasztása után, szűk többséggel, 78 vokssal 20 ellenében vonta meg a bizalmat a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 102 képviselője vett részt a szavazáson.

A kormány elleni bizalmatlansági indítványról eredetileg már kedden szavaznia kellett volna a parlamentnek, de azt az utolsó pillanatban egy kormánypárti képviselő javaslatára csütörtökre halasztották, arra hivatkozva, hogy több idő maradna a voksolás előtti egyeztetésekre. Csütörtökön Igor Matovic pénzügyminiszter, a legnagyobb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) vezetője felajánlotta lemondását, annak fejében, hogy a liberálisok visszavonják a bizalmatlansági indítványt. A liberálisok – akiknek vezetője, Richard Sulík már hosszú ideje személyes ellentétben áll Matoviccsal – elutasították az ajánlatot.

 

Kiemelt kép: Eduard Heger szlovák miniszterelnök kormánya nemcsak a parlamenti támogatottságot, hanem a társadalmit is elvesztette / MTI/AP/TASR Slovakia/Jaroslav Novák

A teljes cikk az Origo oldalán IDE kattintva olvasható

Kapcsolódó:

Megbukott a szlovák kormány a parlamenti bizalmi szavazáson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük