Az albán távközlési piac legnagyobb szereplője lett a 4iG
Az albán versenyjogi hivatal jóváhagyását követően a 4iG Nyrt. megvásárolta a One Telecommunications (ONE) 99,899 százalékos közvetett tulajdonát. A 4iG érdekeltségében lévő ALBtelecommal együtt a vezetékes és a mobiltávközlési szolgáltatási szegmensben is piacvezető vállalatcsoport jött létre az albán telekommunikációs piacon – közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
Kiemelték, a ONE sikeres akvizíciójával a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett 4iG a nyugat-balkáni ország egyik legnagyobb külföldi befektetőjévé lépett elő.
A közlemény idézte Jászai Gellértet, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta hosszú távon szeretnének jelen lenni az országban, a céljuk, hogy hozzájáruljanak az ország digitális fejlődéséhez és átalakulásához. Ennek megfelelően a távközlési szolgáltatások mellett informatikai megoldásaikkal is szeretnének piacra lépni a nyugat-balkáni országban.
A ONE 1,36 millió előfizetőjével Albánia második, és egyben leggyorsabban növekvő mobilszolgáltatója. A társaság tavaly júniusban állapodott meg mobilhálózatának és szolgáltatásainak korszerűsítéséről szóló ötéves partnerségről az Ericssonnal, amelyben a legmodernebb svéd rendszerekkel és berendezésekkel javították a hálózati minőséget, illetve felkészültek az 5G bevezetésére.
A One az elmúlt két évben 92 millió eurós beruházást hajtott végre az albán távközlési piacon, ami az ország legnagyobb telekommunikációs ipari fejlesztésének számít – ismertették a közleményben.
A One 137 kiemelt ügyfélponttal, illetve 632 saját adótoronnyal rendelkezik, amelyek a 4G/LTE mellett 5G mobilkommunikációra is alkalmasak, így a szolgáltató lakosságarányos lefedettsége 98,5 százalékos. A cég 420 munkavállalót foglalkoztat.
A One Telecommunications mobilpiaci részesedése 2021-ben meghaladta a 41 százalékot, a vállalat EBITDA-ja (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) pedig 2020-hoz képest 28,5 százalékkal, 27 millió euróra emelkedett 2021-ben.
Felidézték, a 4iG két hete jelentette be, hogy megvásárolta az albániai távközlési piac egyik kiemelkedő szolgáltatóját az ALBtelecomot, amely piacvezető a vezetékes hang, internet és tévé szolgáltatások területén.
A 4iG részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények hétfőn 803 forinton zártak. Egy éven belül a legmagasabb értékük 1134 forint, a legalacsonyabb 588 forint volt.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…