AP: Az USA egykori nagykövetét azzal vádolják, hogy Kubának kémkedett
Letartóztattak egy volt amerikai diplomatát – aki korábban Washington bolíviai nagyköveteként szolgált – azzal a gyanúval, hogy titokban a kubai kormánynak dolgozott – jelentette az Associated Press.
Az FBI egy régóta tartó kémelhárítási művelet részeként pénteken Miamiban vette őrizetbe a 73 éves Manuel Rochát – jelentette az AP vasárnap. A Rocha elleni vádakkal kapcsolatos további információk várhatóan egy hétfőn esedékes nyilvános bírósági tárgyaláson válnak ismertté – közölte a hírügynökség két, az ügyet ismerő, névtelenül nyilatkozó forrás információira hivatkozva.
A jelentés hozzátette, hogy az igazságügyi tárcának a Rocha ellen felhozott vádjai szerint a férfi a kubai kormány érdekében végzett tevékenységet. A szövetségi törvények előírják, hogy bárki, aki az amerikai kormányzati infrastruktúrán belül egy külföldi hatalom nevében dolgozik, a Foreign Agents Registration Act (külföldi ügynökök nyilvántartásáról szóló törvény) értelmében regisztráltatnia kell magát az igazságügyi minisztériumban.
Az Igazságügyi Minisztérium, az AP megkeresésére nem kívánt nyilatkozni. Sem Rocha, sem az őt képviselő személyek nem kommentálták az ellene felhozott vádakat.
Az Egyesült Államok évtizedek óta feszült diplomáciai kapcsolatokat ápol Kubával. Kereskedelmi, gazdasági és pénzügyi embargót tart fenn Havannával szemben, ami miatt amerikai vállalatoknak tilos az országgal üzletelniük.
Peter Strzok, az FBI kémelhárítási részlegének korábbi igazgatóhelyettese a letartóztatás hírét követően a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta: „Rochától kezdve a kubai „ötökön”, Kendall és Gwendolyn Myersen át Ana Montesig, a kettős ügynökök működtetésében elért figyelemre méltó sikerekig, a kubai hírszerző szolgálatok nagyon-nagyon jók”.
A kolumbiai születésű és az Ivy League-ben végzett Rocha, több mint két évtizedes veteránja az Egyesült Államok külügyi szolgálatainak. Munkájának nagy részében Latin-Amerikára összpontosított. 1997-ben Washington legfőbb diplomatájává nevezték ki Argentínában, majd 2000-ben az Egyesült Államok bolíviai nagykövete lett.
Később, 2002-ben a helyiek megvetését váltotta ki azzal, amikor beavatkozott a bolíviai elnökválasztási küzdelembe, és arra figyelmeztetett, hogy az USA megszakíthatja a gazdaságilag elmaradott országnak nyújtott támogatásokat, ha a korábbi kokatermelő Evo Moralest választják meg.
Rocha megjegyzései, amelyeket a bolíviaiak az USA érdekeinek a régióban való további érvényesítésére tett kísérletnek tekintettek, nagyrészt visszafelé sültek el, és Morales támogatottságát erősítették. Rocha utódját három évvel később, Morales hatalomra jutása után kiutasították, azzal vádolva az amerikai követet, hogy „polgárháborút” akar szítani.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Demonstrálók tiltakoznak a kubai kormányellenes szankciók miatt a Pennsylvania Avenue-n, a Fehér Ház előtt 2021. július 25-én Washingtonban © Getty Images / Samuel Corum / Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…