Állandósulni fognak a nemzetközi liberális mainstream beavatkozási kísérletei
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a Fiatalok Batthyány Körének rendezvényén arról számolt be, hogy a jelenlegi, rendkívüli kihívásokkal teli, bizonytalan időszakban fontos bizonyos horgonnyal rendelkezni, amely Magyarország esetében a szuverén külpolitikai stratégia, a nemzeti érdek mindenek feletti képviselete.
„Amikor külpolitikai stratégiát alkotunk és hajtunk végre, akkor leginkább arra kell törekedni, nehogy eltévesszük a célt, nehogy célként a mások velünk való megelégedését válasszuk ki” – fogalmazott.
„Egy magyar és szuverén külpolitika nem hajthat külső szereplők, tényezők dicséretére, gratulációjára, buksisimogatására”
– tette hozzá.
Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika legitimációja a legerősebb Európában, ugyanis az előző évi, történelmi győzelmet hozó parlamenti választás nyomán a magyar kormány bír a legnagyobb támogatottsággal a kontinensen.
Ráadásul – mint mondta – ezen választás legjelentősebb témája az ukrajnai háború volt, és az emberek arra az oldalra szavaztak hatalmas többséggel, amely a fegyveres konfliktusból való kimaradást tűzte a zászlójára.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az e legitimáció biztosította horgonynak mélyen kell kapaszkodnia, különösen napjainkban, amikor teljesen új világrend van kialakulóban.
Ezen időszakban arra kell készülni, hogy a gazdasági átrendezésből fakadó lökdösődés egyre erősebbé válik, és a politikai szempontok egyre nagyobb szerepet fognak játszani a gazdasági versenyben is, s az „eddiginél sokkal erőteljesebb fake news kampányok indulnak a globális liberális sajtóban”
– húzta alá.
Szavai szerint emellett mindenfajta lelkiismeret nélkül, már a látszatra sem ügyelve próbálnak bizonyos szereplők beavatkozni a belpolitikai folyamatokba, például a választásokba, és ez állandósulni is fog.
„Hogyha egy patrióta pártnak, függetlenül attól, hogy a politikai paletta jobb- vagy baloldaláról érkezik, esélye van arra, hogy a választáson jól szerepeljen, és az adott ország kormányát a nemzetközi liberális mainstreammel szembeni politikai pályára tegye, akkor azonnal mindig kiderül egy korrupciós ügy, egy középiskolás korban elkövetett vagy el nem követett, abszolút helytelen cselekmény, egy nyomozás éppen véletlenül akkor ér abba a fázisába, hogy valakit letartóztatnak”
– mondta.
A miniszter kijelentette, hogy hazánk bátor külpolitikája eddig sikeresnek bizonyul két szempontból is. Egyrészt ugyanis sikerült kimaradni a háborúból az erős nemzetközi nyomásgyakorlás ellenére ami már csak azért is fontos, mert keresztény alapokon álló kormányként a külpolitikának morális alapja is kell legyen, és az egyetlen erkölcsileg tartható álláspont ebben a helyzetben az emberéletek megóvása.
„Ezért nekünk, magyaroknak a háború kapcsán egészen tiszta lehet a lelkiismeretünk. Mi egyetlenegy olyan fegyvert sem vittünk oda, amivel embereket öltek volna meg”
– emlékeztetett. Érintette az európai uniós szankciókat is, és rámutatott, hogy a közösség gazdaságára nézvést ártalmas intézkedésekkel egyetlen lépéssel sem sikerült közelebb kerülni a békéhez.
„A szankciós politikáról soha nem fogják belátni, hogy az elhibázott volt, mert akkor bizony jönne majd az elszámoltatás kérdése”
– figyelmeztetett.
Szijjártó Péter annak kapcsán is nagy sikert emlegetett, hogy a nehézségek ellenére a magyar gazdaság minden idők egyik legjobb formájában van, tavaly megdőlt a beruházások, a foglalkoztatottság és az export rekordja is. Kiemelte, hogy a kudarcos politika következtében jelentősen meggyengült az EU versenyképessége, de eközben Magyarország az autóipar éllovasává vált a kontinensen azzal, hogy fontos találkozási pontja lett a nyugati és a keleti elektromobilitási beruházásoknak.
„Ez jelenti a biztosítékot arra, hogy a magyar gazdaság hosszú távon növekedési pályán tud maradni, és ez a stratégiai siker tesz minket megkerülhetetlenné a jövőben Európában” – húzta alá.
„Ennek volt egy politikai feltétele. Az, hogy melyik az az ország, amelyik olyan külpolitikát folytatott az elmúlt években, amely nem lehetetlenítette el azt, hogy egyszerre fordulhasson bizalommal Nyugat és Kelet felé” – közölte.
Végül rámutatott, hogy a vetélytársak nem nézik jó szemmel a beruházások Magyarországra kerülését, ezért minden eszközzel próbálják ezeket megakadályozni és magukhoz vonzani, és ezért megnyugtatás helyett ki akarják használni a saját lakóhelyükért legitim módon aggódó embereket.
„Az embereket megvezetők mind-mind a nemzeti érdekkel ellentétesen cselekszenek valaki másnak az érdekében”
– mondta.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen: Szijjártó Péter / (fb)