TÁMADÁS A TURULUNK ELLEN - NYÍLT LEVÉL AZ ÚJ HEGYVIDÉKI POLGÁRMESTERNEK
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Akik Fideszesként aláássák a Fidesz hitelességét…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Balatonfűzfő regnáló polgármesterét, Szanyi Szilviát lapunknak nem tiszte minősíteni. Megtette ezt helyettünk a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya, amikor hosszú nyomozás után átadta a vádiratot a veszprémi igazságszolgáltatóknak, ahol hatalommal való visszaélésért, büntetőperben el is ítélték a polgármestert. Ennek ellenére, az Önkormányzatnál nyoma sincs ennek az ítéletnek, de Szanyinak sem jutott eszébe, hogy mint büntetőperben elítélt, lemondjon a polgármesterségről, hiszen, egyik biztos támogatója az egykori belügyminiszter-helyettes, Kontrát Károly volt.

Most ismét választási kampány van. És ismét felmerülnek olyan kérdések, amelyek ma – amikor sokkal drámaibb az ország helyzete, mint öt esztendeje volt –, sokkal nagyobb erkölcsi súllyal bírnak, mint öt éve. Erkölcsi kérdésekben nem lehet kompromisszum, ahogyan ezt Kocsis Máté is elmondta Balatonfűzfőn.

Kontrát Károly, azaz a kormánykoalíció, látszólag nem támogatja Szanyit, csak a fűzfői Fideszes képviselőjelölteket, akik között ott van Lajkó Frigyes alpolgármester is, mint a Fidesz helyi elnöke. Lajkó azonban, beállt a bíróság által, büntetőügyben elítélt Szanyi Szilvia választási csapatába, ami ismét súlyos társadalmi-erkölcsi kérdéseket vet fel, és megkérdőjelezi azt a tiszta választási eljárást, amelyet Kocsis Máté felvázolt, és amit a Fidesz elvár.

Ebben a kérdésben tett föl, az ügyet tisztázó kérdéseket a város volt polgármestere Lajkó Frigyesnek, aki érthetetlen módon nem válaszolt a levélre, amely levelet alább, e  megválaszolatlanság miatt, társadalmi megítélésre közreadunk.

Ugyanis, nem értelmezhető – pártállástól függetlenül, de azzal együtt sem –, hogy Balatonfűzfőn, ebben a politikai konstellációban, kit támogat voltaképpen Kontrát Károly és kit támogat Lajkó alpolgármester-Fidesz elnök? E zavaros politikai képletből csak az látszik, hogy Fűzfőn korántsem azt a pártot, amelyet Kocsis Máté képvisel… mert logikusan gondolkodva: – ha Kontrát támogatja Lajkót, Lajkó pedig Szanyit, akkor Kontrát de facto támogatja Szanyit. Ám, ezzel a támogatással ab ovo szembe megy a kormánykoalícióval, azaz a Fidesz-KDNP-vel és Kocsis Máté, Fűzfőn is kifejtett világos, erkölcsi elvárásaival, útmutatásával is. Ezeket az elvárásokat a Balaton-parti kisváros Fidesz-elnöke és az őt támogató Kontrát Károly, láthatóan nem értette meg vagy alaposan félreértette. Ezzel azonban, a Fidesz hitelének annyit ártanak helyben, mint Magyar Péter országjárása… lelkük rajta.

Ez is érdekelheti:  Magyar rendőrség: Menekültügyi eljárást indítottak az ukrán határon áthatolt teherautó utasai ügyében

(Cím és név a szerkesztőségben)

***

Balatonfűzfő Város Önkormányzata

8184 Balatonfűzfő Nike körút 1.

Lajkó Frigyes alpolgármester részére

Tárgy: kérdés

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Mint közismert, Szanyi Szilvia polgármestert a bíróság az ügyészség vádemelése után, hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekménye miatt jogerősen elítélte. Erről önmaga is írt a közösségi oldalán, azt is megjegyezte, hogy máskor is megtenné azt, amiért elítélték.

Soltész Attila jegyző úr arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat testületi üléseinek a jegyzőkönyvei nem tartalmaznak polgármesteri tájékoztatást az elmarasztalásáról.

Kérdéseim.

  1. Az alpolgármester úr mikor és milyen módon értesült a polgármester ellen hozott jogerős bírói ítéletről?
  2. Az ítélet tudomására jutása után tárgyalta-e az ügyet a képviselő-testület?
  3. Hogyan értékeli azt a helyzetet, hogy az előző képviselő-testület által hozott fegyelmi határozatot a határozatok tárának tanúsága szerint Ön, alpolgármesterként visszavonta. Ugyanakkor az abban foglaltak egy részét a bíróság bűncselekménynek ítélte, és ezért elmarasztalta.
  4. Mikor a balatonfűzfői FIDESZ két képviselő-jelöltje csatlakozott Szanyi Szilvia polgármester jelölt csapatába, tudomásuk volt-e arról, hogy bűncselekményért elítélésre került hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekménye miatt?
  5. A két FIDESZ jelölt Szanyi Szilvia polgármester jelölthöz való csatlakozása hogyan van összhangban Kocsis Máté FIDESZ frakcióvezető Balatonalmádi kihelyezett frakció ülésén elhangzott kijelentésével, miszerint AZT KÉRTE, HOGY AKIT JOGERŐSEN ELÍTÉLNEK, AZ, HALADÉKTALANUL TÁVOZZON A MAGYAR KÖZÉLETBŐL.

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Mindannyian egyet értünk Kocsis Máté kijelentésével.

Megtisztelő válaszát mielőbb várom, mert felettébb érdekli a választások előtt a balatonfűzfői szavazókat a helyi FIDESZ elnök e témával kapcsolatos véleménye.

Balatonfűzfő 2024. 05. 12.

                                                                                                                     Marton Béla

                                                                                 8175 Balatonfűzfő

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Akik Fideszesként aláássák a Fidesz hitelességét…

  1. Na ne röhögtessetek!
    Mióta van(nincs) hitelessége a fidesznek? Tizennégy év óta átveri és hülyíti a birka híveit.
    (Bár a lájtos és vérciki birkamenet látványa villantott némi reményt…)

  2. Igazolták a Fidesz erkölcsi határait sértő, és ezzel a Fideszt hiteltelenné tevő balatonfűzfői, büntetett polgármesterjelölt és az őt támogató helyi Fideszesek a cikk tartalmát: a Facebookról töröltették a cikket, ahogyan Orbán Viktor beszédét is…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük