Hirdetés

“Aki nincs ellenünk, az velünk van”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

1962. november 20-án kezdődött MSZMP VIII. kongresszusa és 24-én fejezte be a munkát, Kádár János vitazáró beszédében többek között elhangzott a fenti híres mondat:

“Szeretnék néhány szót szólni egy elég nagy zajt okozott jelszóról. Arról a jelszóról van szó, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. (…) Ez a megállapítás természetesen nem tudományos tézis, hanem egyszerűen politikai megállapítás, ha úgy tetszik, agitációs jelszó, amely emberek viszonyára, nem pedig világnézetére vonatkozik. Az ideológiában ez a jelszó használhatatlan. Az ideológiában nem lehet válogatni ellenséges vagy nem élesen ellenséges között. Ellenséges minden elmélet, amely nem marxista–leninista, mert az ideológiákat nem lehet összekeverni, összebékíteni. Még egyszer ismétlem: az, hogy ki van velünk és ellenünk, nem az ideológiára vonatkozik, hanem az emberi viszonyokra.” 

“Kádár a kongresszus előtt egy évvel, 1961 decemberében a Hazafias Népfront országos tanácsának ülésén alapozta meg később kiérlelt rendszerjelszavát: “Rákosiék azt mondták régen: aki nincs velük, az ellenük van; ezek a Kádárék most azt mondják, hogy aki nincs ellenük, az velük van. (…) Mi ezt teljes nyugalommal vállalhatjuk. Igenis úgy vesszük: aki nincs a Magyar Népköztársaság ellen, az vele van; aki nincs az MSZMP ellen, az vele van; és aki nincs a népfront ellen, az vele van.” 

Arra azért kiváncsi lennék, hogy a materialista ideológiai alapon álló kommunista párt kongresszusán hányan tudták, hogy ez valójában egy bibliai idézet: “Ekkor János szólalt meg: “Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Jézus így válaszolt: “Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van.” – Szent István Társulati Biblia, Márk evangéliuma, 9. fejezet, 38-40.

Cabe Ferrant

Források: Biblia, Nol.hu, Wikipédia;

Hungary First

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás