A volt izraeli kormányfő azt állítja, Putyin megígérte neki, hogy nem öli meg Zelenszkijt
Az ukrajnai orosz invázió kezdetén a Kreml vezetője, Vlagyimir Putyin állítólag megígérte Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnöknek, hogy nem öli meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Erről Bennett nyilatkozataira hivatkozva az AP ügynökség számolt be vasárnap.
Naftali Bennett 2021 közepétől 2022 június végéig, vagyis az orosz csapatok tavaly február 24-i ukrajnai inváziója idején állt az izraeli kormány élén.
Az orosz agresszió első heteiben Bennett megpróbált közvetítőként fellépni a konfliktus két oldala között. Ennek részeként tavaly márciusban Moszkvába látogatott, ahol azon kevés nyugati vezetők egyike volt, akik Putyinnal találkoztak.
Bennett saját szavai szerint akkor ígéretet kapott Putyintól, hogy nem engedi megöletni Volodimir Zelenszkijt.
„Megkérdeztem (Putyint)… „A tervei között szerepel Zelenszkij megölése?” Azt válaszolta: „Nem ölöm meg Zelenszkijt.” Aztán azt mondtam neki: „Ezt úgy értem, hogy a szavát adja, hogy nem öli meg Zelenszkijt.” Ő (Putyin) azt mondta: „Nem áll szándékomban megölni Zelenszkijt”
– mondta Bennett a szombat este megjelent terjedelmes, ötórás interjúban.
Naftali Bennett a Putyinnal való találkozó után felhívta Zelenszkijt, hogy tájékoztassa őt az említett ígéretről. „Biztos Ön ebben?” – kérdezte tőle az ukrán elnök, és Bennett azt válaszolta: „100% hogy nem öli meg Önt”.
Az izraeli miniszterelnöknek ezután kudarcot vallott a háború befejezésére tett erőfeszítésében. Saját elmondása szerint azt viszont sikerült elérnie, hogy Putyin visszavonta Kijev leszerelésére vonatkozó követelését, Zelenszkij pedig megígérte, hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz.
Teraz.sk, korkep.sk
Kiemelt képen: Neftali Bennet / reuters
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…