KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„A történelemben soha nem a hazafias cselekedetekért ítéltek el hazafiakat”: Budaházy György a Hír Tv vendége volt a szabadulása után

Miután Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette Budaházy Györgyöt és társait, Budaházy György dr. Gaudi-Nagy Tamás társaságában a Hír Tv Napi aktuális című műsorának vendége volt tegnap este.

Budaházy György szabadulása után a szélsőséges és nemzetellenes Demokratikus Koalíció (DK) úgy reagált, a köztársasági elnök kegyelmi döntésére, hogy ha ők kerülnek hatalomra, Budaházyék visszakerülnek a börtönbe. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője elmondta, hogy az NJSZ 2004-óta több száz olyan esetben képviselt sértetteket, és tény, hogy 2002 és 2010 között szisztematikusan, rendszerszinten sértették meg állami szervek a leg alapvetőbb alkotmányos jogokat és a büntetőeljárások is önkényesek, koncepciósak voltak.  A DK reakciója pedig Budaházy György kiszabadulása kapcsán döbbenetesen bemutatja, hogy milyen a jogállamhoz való viszonya Gyurcsányéknak és a baloldalnak, hiszem kegyelemben részesített emberek kapcsán fel sem merülhet annak a gondolata, hogy politikai hatalomváltás nyomán a kormány ezt a döntés fölül tudja írni.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük