KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Számonkérő nagytábor

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nagy kíváncsisággal és nem titkolt izgalommal ültem le ma délután a Magyarok Világszövetsége által biztosított teremben, hogy végre őszinte szavakat és cselekvési irányról halljak és lehetőségem szerint szerény képességeim szerint ehhez tapasztalataimmal megszólalásommal hozzájáruljak. Elárulom, ma először nem csalódtam! Pedig a délután a hagyományos magyar szervezetlenség miatt rosszul kezdődött.

Nem keresem az okát, mert nem tisztem, de tény hogy sem a felkért műsorvezetők, sem pedig a Magyarok Háza illetékesei nem számítottak ilyen rég nem látott érdeklődésre. Azért nem, mert a néhány héttel ezelőtt a bankok károsultjai érdekében szervezett tüntetésre a várt sokezer ember helyett mindössze ötven ember jött el.

Igaz, ott tétje volt a megmozdulásnak, hiszen az érintettek folyamatosan látják a rendőrség viselkedését az utóbbi években és valóban, mintha megállt volna az idő országunkban, ami a szervek hozzáállását illeti, lásd a Gárda elleni folyamatos rendőrségi atrocitásokat. Az emberek tehát joggal félnek.

Csak olyan helyre mennek szívesen, ahol kisebb a kockázat és ma ilyen volt az ECHO TV baráti körének hosszú hónapok után szervezett találkozója, aminek Vámos György találóan adta a Számonkérő Nagytábor alcímet a híres magyar filmre a „Hannibál tanár úr”-ra célozva. Szerencsére a félreértések rövid idő után megoldódtak és az együtt gondolkodás szépen a medrében folyt tovább. Igazán sajnálom azt a többszáz távozót, akiknek nem volt türelmük kivárni azt a fél órát ami után lecsillapodtak a kedélyek.

Röviden a baráti találkozóról.

El kell mondjam, hogy az Echo TV telefonos műsorvezetői, Kubinyi Tamás és Vámos György nagyot alkottak és jócskán meghaladták azokat a politikai kereteket, melyeket az ECHO TV által sugallt álláspont eddig számukra megszabott, hogy úgy mondjam, mindketten valódi tabudöntögetővé váltak népes hallgatóságuk túlnyomó többségének nagy örömére .

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A harmadik műsorszerkesztő Szőnyi Kinga láthatóan távol tartotta magát a másik két Echo tv-s szerkesztő azon megnyilvánulásától, hogy milyen fontos számukra az ECHO TV közönsége. Sajnálattal érzékeltem, hogy a harmadik műsorvezető, Szőnyi Kinga azt sem érezte át, hogy valószínű akkor, amikor még nem tartozott az „Echo családhoz”, egy évvel ezelőtt a bolsevik korszakban a kormány az Echo TV és a Magyar Hírlap bolykottjára szólított föl. Ekkor az általa a gyűlésen a hallgatók többségének ellenérzése ellenére védelmébe vett Hír TV és Magyar Nemzet Fidesz közeli médiumok semmilyen módon nem vállaltak együttérzést a Széles médiabirodalommal.

Az Echo Tv és baráti köre azt a fajta nemzeti oldalt testesíti meg, amelyre sok évtizedes bolsevik terrorista uralom után egy országnak nagyon nagy szüksége van, hogy idézzek Vámos Györgytől: „a legfontosabb a magyarság számára a Nemzetté válás!” Ezért nagyon fontosak a televízió beszélgetős műsorai, amelyek a magyar hétköznapi emberek számára őszinte megszólalást biztosítanak.

A teremben maradt a tömegesen végre valódi információkra vágyók vegyes halmaza, az önmegvalósítókkal a beteges küldetéstudatosokkal és a különböző titkosszolgálatok ügyeletes fedett munkatársaival és a takart vörös megfigyelőkkel. Vámos és Kubinyi pedig a rám ragasztott jelzővel minősítve „elszabadult hajóágyúként” ontotta végre azokat a háttér információkat, amiket az ECHO TV élő műsoraiban az ismert okok miatt nem volt tanácsos elmondaniuk. Én pedig megfigyelőként és hozzászólóként időlegesen elfeledtem az ECHO TV tudatosan fölvállalt kártételeit a legutóbbi választási kampány során a radikális nemzeti párt a Jobbik és a Magyar Gárda ellen és Morvai Krisztina sikeres EP képviselő asszony ellen, a képernyőről történt leparancsolása miatt.

A teremben sokkolóan peregtek azok a háttér információk, melyekről a műsor szervezői és szerkesztői úgy gondolták, hogy közérdeklődésre tartottak számot, így korántsem a teljesség igényével csak néhányat említsek:

A kormánypárti Fidesz-KDNP szövetség politikai ígéreteinek és megvalósulásának szembesítéséről, az igazságtételről és az ezel szorosan összefüggő szükséges gazdasági és politikai bűnök elkövetői többségének felelősségre vonása késlekedéséről és elmaradásáról, az embereket érdeklő tömeges szegénység okairól, a különböző tetten érhető háttér alkuk okairól, a politikai foglyok indokolhatatlan börtönben tartásáról.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Megszólalt a tömeg örömére az ártatlanul fegyházban bebörtönözött Budaházy Gyuri édesanyja is valamennyiünk számára szívbe markoló őszinteséggel bemutatva fia politikai szándékait és bűntelenségét. Folytatva a felmerült politikai problémákat, természetesen nem volt elkerülhető az úgynevezett zsidó és cigány kérdés sem és ezek hátterének közérthető bemutatása. Ezekhez kapcsolódóan láthatóan a nézők többsége jól érzékelte a nyilvánosan cenzor szigorával előkerülő fésült problémák kíméletlen őszinteséggel megtárgyalt kérdéseit, mind a közismert ÁVH és jogutódja a karhatalom és munkásőrség tekintetében, de terítékre került a vallásinak álcázott, de kőkeményen politikai szervezetként működő Mazsihiszszal kapcsolatos háttérinformációk is, beleértve valamennyi, a mai kormánypártokat is érintő személyi és politikai vonatkozásokat is.

Nem volt megkerülhető a sajtó szerepének elemzése, mint ahogy munkatársai többségének alkalmatlansága sem. A magyarság valódi története széleskörű megismertetése és oktatásba történő végleges bekerülése éppúgy kíméletlen téma volt, mint önrendelkezésünkkel és nemzet stratégiánkkal kapcsolatos témakörök, mind a szerkesztők, mind pedig a már ismert és kevésbé ismert betelefonálók részéről.

De elemi igénnyel merült fel az 56-os forradalom 50. évfordulóján történtek pontos megismerése, mind a rendőrségi és politikusi bűnözők kormány részéről történő felelősségre vonása és megbüntetése éppúgy, mint a Magyar Gárda folyamatos további üldözésének és a Fidesz illetve a Jobbik, mint nemzeti pártok/?!/ egyre érthetetlenebb viszonyának elemzése, közérthetőbbé tétele. Látható és érzékelhető volt az összefogásra törekvés egyre kézzel foghatóbb igénye, a pártpreferenciák markáns halványulása a csalódottság miatt és a civil társadalom erősödő felismerése:

A szabadság körök folyamatos és növekvő kényszerítő erejével rábírni a kétharmados narancsos kormányt valódi nemzeti kormányként történő működésére a nemzet kiemelt érdekei kizárólagos képviseletére és saját vagy a Jobbiktól elorzott programjának komolyan vételére és végrehajtására.

Nem szabad félni és birtokba kell venni a médiát, hogy őszintén és kendőzetlenül lehessen szólni a lassan politikailag is felnövő állampolgárainkhoz magyarságunkhoz.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Bár fájó volt az ifjabb nemzedékek látható távolmaradása, mégis nagy tanulsága a délutánnak az elemi igénye az őszinte szavaknak és tetteknek és az erre alkalmas emberek tisztánlátásának segítése.

Nagyon Jó lenne végül, ha minden elfogultságával terhelten az Echo TV még több hazai, elszakított nemzetrészeink és a határon kívül élő magyarok számára is tömegesen hozzáférhető lenne. Reményeim szerint az esedékes legközelebbi közös ECHO gondolkodáson az általam is nagyrabecsült méltán népszerű Szaniszló Ferenc is részt vesz újabb színt adva a baráti kör találkozójának.

Reiner Péter, Budapest. 2011. január 15.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Számonkérő nagytábor

  1. Néma csend! Halálra szurkáltak három(?) lányt a cigányok a Nyugati téri szórakozóhelyen.
    Orbán rendeljen el nemzeti gyásznapot, és mondjon le.

  2. Köszönöm Péter a hiteles és részletes tájékoztatót!
    Ehhez még hozzátehetjük a Magyar Katolikus Rádió adásának megszüntetését 2011.01.16. 0 órától,vagy azt a bojkottot,amihez a Polgár Infón lehet csatlakozni irásban,de tettekkel is,hogy nem megyünk „multikhoz” vásárolni.És hamár az Echo tv-ről szólt a beszámoló: Megszünt az „Éjjeli menedék” adása Siklósy Beatrix és Matúz Gábor hasznos és nagyon szép munkája,-amiért hálás és őszinte köszönet az alkotóknak-amiben az utolsó adás Budaházy Gyurit mutatta be,aki 2009.június 17-óta- elzárása óta -várja a szabadulást-több társával együtt-,és akiket koholt vádak alapján még ma is fogvatartanak a „forradalom” ellenére.
    A „rendet teszünk 2 hét alatt” igazságtartalmát pedig igazolja a három fiatal lánynak a halálraszúrkálása a Nyugati térnél éjszaka,amit a Lánchid rádió-amit hallgatok- úgy adott „közre”,hogy a rendőrség szerint nem késelés történt.Ezt talán tessék megmagyarázni a szülőknek,akik elveszitették gyermekeiket,pedig csak szórakozni engedték el Őket!!! Itt fogadják őszinte részvétem,és mély együttérzésem mint anya is!!!

  3. Igen, nagyon ideje lenne már leszokni a nemzeti oldalon is a pollkorrekt mellébeszélésről!Az embereknek elegük van!Magam is ott voltam a találkozón,ami merőben más hangvételű volt az eddigiektől.
    Külön köszönet a Magyarok Világszövetségének,hogy megfelelő színvonalú helységet biztosítottak számunkra,hogy a terem méreten kicsinek bizonyult, -hála Istennek-nem az ő hibájuk.Várom a folytatást!

Hozzászólás a(z) Éva anya bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük