A pápai konklávé nem csak a katolikus egyház, hanem a nyugati civilizáció csatája is

Az egyik oldalon az öregedő liberális forradalmárok állnak, a másik oldalon hűséges konzervatív bíborosok, akik elhatározták, hogy megvédik a katolikus hitet, Krisztus Egyházát.

Rómában hamarosan megkezdődik a Ferenc pápa utódjának megválasztásáról szóló konklávé. A világ minden tájáról érkező bíborosok, akik közül 135-en szavazhatnak, most a Vatikánba utaztak. Ott találkoznak a Sixtus-kápolna lezárt ajtaja mögött, elzárva a külvilágtól mindaddig, amíg az új pápa megválasztása megtörténik.

A civil és a katolikus média egyaránt tele van jóslatokkal arról, hogy ki lesz az új egyházfő. A közösségi médiában mindenhol felbukkannak a megválasztható, esélyes bíborosok listái, de azt persze senki sem tudja igazán, mi történik a következő napokban és hetekben. Bár igaz, hogy maga Ferenc pápa nevezte ki a pápaválasztók 80 százalékát, nem mindegyik liberális azok közül, akiket Ferenc kreált bíborossá.

Az azonban biztos, hogy a konklávé a katolicizmus két egymással rivalizáló víziója közötti versengés lesz. Az egyik oldalon az idősödő liberális boomok állnak, akik a II. Vatikáni Zsinat utóhatásaiban jelentek meg, és akiknek az egyházról alkotott víziója határozottan modern. Szerintük minden, ami a vatikáni zsinat előtt történt, rossz, és az oltárkorlátok kitépése, az ikonok eladása, valamint a gregorián ének és a polifónia betiltása a tamburák és a gitárok javára nagy előrelépés volt. Hisznek abban, hogy eltörlik a különbségeket a laikusok és a papság között, figyelmen kívül hagyják vagy megsemmisítik a szent hagyományt, és lekicsinylik vagy egyenesen tagadják a bűn valóságát. Ferenc is közéjük tartozott, és sokan mások is ezen a véleményen vannak a Bíborosi Kollégiumban. Buzgalommal végezték munkájukat, és tönkretették az Egyház egységét.

Az ilyen emberek az 1960-as és 70-es években azt gondolták, hogy új jövőt alakítanak ki a zsinat utáni katolikus egyház számára. Azt hitték, hogy a katolicizmust fényes, modernista jövő felé vezetik. Ám, most már a 70-80 év körüli öregek, és a forradalmuk, velük együtt haldoklik. A katolikus egyházban szinte senki sem akarja folytatni vallási modernizációs projektjüket. Amikor maguk mögé tekintenek, keresve azokat a katolikusokat, akiknek átadhatják forradalmuk stafétabotját, szinte senkit sem találnak, még a fiatalok közül sem. Amerikában az övék Joe Biden, Nancy Pelosi és John Kerry gyenge és szklerotikus „kulturális katolicizmusa” – a boomerek, akiknek világnézete eredendően antikatolikus, és politikájuk mindenben sérti a katolikus erkölcsöt.

A másik oldalon a hagyományosabb, teológiailag ortodox és kulturálisan konzervatív elöljárók csoportja áll, akik elutasítják a „II. Vatikáni Zsinat szellemének” liberalizmusát. Megértik, hogy a katolicizmus éppen azért vonz új, egyre fiatalabb megtérőket világszerte, mert szembeszáll a modernitás káoszával és zűrzavarával. Tudják, hogy az előre vezető út a visszaút, a hit gazdag hagyományaira támaszkodva világosságot és igazságot közvetítenek a megfáradt modern világnak. Ezek a férfiak képviselik a hithű gyakorló katolikusok nagy többségét Amerikában és világszerte. Köztük van Raymond Burke amerikai és Robert Sarah guineai bíboros – a hit titánjai, akik évek óta erőteljesen és ékesszólóan beszélnek a katolikus doktrína és a szent hagyomány változatlan igazságáról, és figyelmeztetnek a Nyugat modernizmusára.

Nekik köszönhető a felnőtt korban megtért katolikusok hite, mint például JD Vance alelnöké, akit 2019-ben fogadtak be a katolikus egyházba. Ebben az értelemben, ahogy Chad Pecknold katolikus teológus  megjegyezte, Vance és Ferenc közelmúltbeli találkozása a Ferenc halála előtti napon, ikonikus volt.

„Megbékélés volt ez? Vagy annak felismerése, hogy az egyik világ elmúlik, a másik pedig újra kezdődik?”

– kérdezte Pecknold.

„Talán mindkettő, és mindkét világ katolikus. Ez minden bizonnyal egy pápa és egy uralkodó képmása volt – és ez a nyugati civilizációs rend klasszikus képe.”

Az még majd ezt követően derül ki, hogy a találkozó megbékélést jelentett-e. Kétségtelen azonban, hogy Ferenc liberalizmusa elmúlik.

Ferenc 12 éves pápasága alatt szinte minden tekintetben a II. Vatikáni Zsinat utáni katolicizmus élő képviselője lett. Határozottan erősebben foglalkozott a globalista liberális prioritásokkal, például az éghajlatváltozás és a tömeges migráció kérdésével, mint a katolikus hit kemény vonalainak védelmével egy olyan világgal szemben, amely semmi mást nem szeretne, mint elmosni vagy teljesen eltörölni a hitet. Valójában ő maga gyakran összemosta ezeket a sorokat pontatlan vagy meggondolatlan megjegyzésekkel – a melegházasságról, az abortuszt hirdető katolikus politikusok erkölcsi helyzetéről, a katolikus hagyományokról és magáról a tanításról. A hagyományos latin mise és a hozzá vonzódó fiatal, konzervatív gondolkodású katolikusok elleni heves támadásai szembeállítják Ferencet azzal, ami nyilvánvalóan az egyház jövője.

Vance egyértelműen Ferenc liberalizmusának elutasítását képviseli. Az utóbbi időkben megtért katolikus hívek nem Ferenc liberalizmusáért lettek katolikusok, hanem annak ellenkezője miatt. Valami szilárdat, változatlant és igazat keresnek a modern élet bizonytalanságának és hamisságának jelenlegi állapotában.

Amerikában cca. 30-40 ezer felnőtt keresztelkedett meg, lett katolikus az idén húsvétkor. Rekordszámban keresztelkedtek meg Franciaországban. Angliában a katolikusok száma meghaladja az anglikánokét. Ezek a megtértek nem egy liberális kísérlet megtapasztalásáért jönnek, hanem azért, mert vonzza őket az, amiről úgy gondolják, hogy a katolikus hit szilárd és változatlan igazsága. Sokukat a hagyományos latin mise ihlette, amelyet Ferenc annyira megvetett. Ők jelentik a katolikus egyház jövőjét.

A konklávé tehát az a csatatér, ahol a közelmúlt és a katolikus egyház feltörekvő jövője közötti versengés zajlik majd. Bizonyos szempontból ez a csata egy szélesebb, Nyugaton zajló versengés része is, amely az elöregedő liberális elit és a fiatal generációk között zajlik, akiknek civilizációját és hitbéli jövőjét, ezek az öregek tönkretették.

A római konklávé tehát egyrészt a katolikus egyház, másrészt pedig a Nyugat jövőjéért folytatott csata lesz. Fordulópontnak bizonyulhat, amely után visszatérünk valamiféle krisztusi egységhez a kereszténység alatt, vagy valami egészen más lesz, újpogány és keresztényellenes. Most már minden szem Róma felé fordul, mert a Nyugat sorsa mindig is összefonódott a Szentszékkel.

 

Írta: John Daniel Davidson

Eredeti cím: The Papal Conclave Is A Battle Not Just For The Catholic Church But For Western Civilization

 A Nemzeti InternetFigyelő (NIF) részére fordította: Czeglédi Andrea

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)