KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A palesztinok Oroszországhoz fordultak segítségért az amerikai-izraeli békefolyamat ügyében

De nemcsak a békefolyamat begyorsítása lett felkínálva az oroszoknak, hanem a nagy mennyiségű földgáz kitermelésének és értékesítésének lehetősége is. Hogy ez miként lehetséges, annak ellenére, hogy Palesztina még nem elismert független állam, mégis Abbas szerződést kötött a GAZPROM-mal, megtudjuk az alábbi cikkből. A Putyin-Abbas találkozó 2 éve történt, és a közel-keleti folyamatok megváltozása lett az eredménye. Ma már Oroszország a nagy játékos a Közel-Keleten, az ő kegyeit keresi az örökös amerikai vazallus Szaúd-Arábia is! Szíriáról és Irakról ne is beszéljünk, ahol az amerikai utálat mar a zsigereikig hatolt.

Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke január 23-án diplomáciai offenzívát indított a John Kerry vezette amerikai békekezdeményezés ellen. Vlagyimir Putyinnal és Dmitrij Medvegyevvel tartott megbeszélései nem sok kérdést hagytak az elnök által követett új irányvonalat és célkitűzéseket illetően.
A lépés minden jel szerint Kerry-t és Netanjahut is egyaránt meglepte. Ez már önmagában sem jó hír számukra, de emellett a két nemzet titkosszolgálatait is váratlanul érte az új irány.
Putyin és Abbas valószínűleg szándékosan azon a napon adták hírül meglepetésüket, amikor Kerry és Netanjahu két különböző nemzetközi eseményen, a Világgazdasági Fórumon és a Szíriával kapcsolatos Genf 2 tanácskozáson voltak.
A változás szele elsőként az ITAR-TASS orosz hírügynökségen keresztül érkezett, amely múlthét csütörtökön megírta, hogy Medvegyev és Abbas egy 1 milliárd dolláros szerződést írt alá a Földközi-tenger Gázával érintkező részén induló földgáz projektre. A Gazprom 30 milliárd köbméter földgáz kitermelését reméli az ügylettől.
A cikk szerint a Technopromexport nevű orosz cég pedig egy másik olajtermeléssel kapcsolatos projekt indítását fontolgatja a Palesztin Hatóság központjának számító Ramallahban.
Abbas a Putyinnal folytatott tárgyalásokat azzal kezdte, hogy elmondta, szerinte Oroszország egy „nagyhatalom”, amit kiemelkedőbb szerep illet meg a lobbanékony közel-keleti régióban.
A fejlemények által igen meglepett izraeli források csütörtök este közölték, nem értik miként köthettek az oroszok és a palesztinok szerződést a Gáza menti vizekre, amikor a kitermelési jogok a British Gas tulajdonában vannak. Ugyanakkor a British Gas valószínűleg nem tudná megtámadni az ügyletet, mert azt a Moszkvában december 27-én aláírt orosz-szír olajfeltárási szerződés kiterjesztéseként kötötték. Ettől függetlenül a lépés egyértelműen üzenetértékű és megkérdőjelezi a térség feletti gazdasági hatalom eddigi állását.
A lépés két fő szempontból aggasztó Izrael számára:
– Az orosz érdekeltségek akár körbe is zárhatják Izrael földközi-tengeri földgáz- és olajérdekeltségeit és az orosz vezetékek elvághatják az izraeli exportlétesítmények útvonalát.
– A nemzetközi törvények értelmében a Palesztin Hatóság még nem számít független államnak, így még nem jogosult különleges gazdasági zónák felállítására a Földközi-tengeren olaj vagy gáz kitermelési céllal. Ez a kérdés amúgy a John Kerry által vezetett béketárgyalások egyik napirendi pontja volt.
Moszkva úgy kerülte meg az akadályt, hogy átvette a Gázával szemközti offshore fúrások feletti irányítást és tulajdonképpen felajánlotta a palesztin partnernek az ügyletet, nem mellesleg arra is célozva ezzel, hogy Oroszország önálló nemzeti entitásként ismeri el Palesztinát, amelynek joga van nemzetközi szerződések aláírására. Ez precedenst állíthat és a palesztin állam kérdését Izraellel folytatott tárgyalások nélkül, mintegy csúsztatva oldhatja meg.
Az orosz vezetés számra pedig kiváló alkalomnak bizonyult, hogy vezetői képességeit megmutassa a térségben. Egyértelmű, hogy itt is (mint az iráni atomprogram vagy a szíriai konfliktus esetében is) Putyin többszörös lépéselőnyben van.
Moszkva már megmutatta, hogy nem minden esetben kell figyelembe vennie a nemzetközi szankciókat, amikor másfél milliárd dolláros szerződést kötött Teheránnal, napi félmillió hordó iráni olaj megvásárlására. Érdekes módon Washington egyetlen szóval sem tiltakozott a lépés ellen.
Nabil Shaath, a palesztin Fatah tagja a következőképpen foglalta össze a helyzetet:

Ideje véget vetni a békefolyamat feletti amerikai monopóliumnak, miután Washington bebizonyította, hogy képtelen megállapodást kicsikarni Izraeltől.”

Szerinte a Szíria és Irán esetében alkalmazott orosz taktikák hatékonynak bizonyultak és nem látja, miért ne tudná Oroszország ellátni ezt a feladatot az izraeli-palesztin vonalon is. A palesztinok mindenesetre egyértelművé tették, hogy követnék más közel-keleti vezetők nyomdokait és nyíltan vagy titokban maguk nyitják meg a Moszkva felé vezető utat.
Forrás:
1. http://idokjelei.hu/2014/01/a-palesztinok-oroszorszaghoz-fordulnak-segitsegert-az-amerikai-izraeli-bekefolyamat-ugyeben/
2. Csak előfizetőknek: http://debka.com/article/23625/Palestinian-leader-turns-to-Putin-for-Palestinian-state-dumps-US-and-Israel-as-peace-partners-
3. A cikkben említett hírportál, vagy újság archívuma is!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “A palesztinok Oroszországhoz fordultak segítségért az amerikai-izraeli békefolyamat ügyében

  1. Állírólag az amerikai zsidók sem szeretik már annyira Izraelt.
    Talán ezt jelzik a holkausztról megjelenő, és itt, a NIF-en is ismertetett új gondolatok, amelyek a cionizmust is támadják, és tazt udjuk jól, hogy a cionizmus viperafészke Izrael.

  2. Már néhány európai ország is jelezte, hogy hajlandó elismerni a Palesztín Államot.
    Lehet, hogy az oroszok hatékonyabb változásokat fognak elindítani, mint az ENSZ határozatok
    Úgy tűnik, mai világunkban Putyin az egyetlen józan politikus, legalábbis viszonyítva.

  3. “ez is benne van a pakliban,de ha az igazságra kíváncsi, kövesse a pénz útját.

  4. Változnak az erőviszonyok a világban – hazánk élére azért kellenek MAGYAR VEZETŐK,hogy ebből profitálhassunk.
    H.B.
    Magyarnak nem születni, magyarnak lenni kell.”

  5. Hát ez az! Tényleg a pénz útját kellene figyelni, mert a szovjetek rengeteg pénzzel segítették annak idején a palesztinokat, igaz Magyarország is remek kapcsolatokkal bírt, amíg hosszú idő után először, 1989-ben Izrael át nem adta megbízólevelét. A régi, elmosódott, de kitaposott erővonalak kezdenek előbújni.

  6. Egyébként a hírben van több tárgyi tévedés, mivel feltételezésem szerint ennek az oka fordítási hiba gondoltam jelzem:

    A Soyuzneftgas (NEM gasprom) tárgyal a HAMAS-val (NEM a palesztínokkal) egy Ramallah melletti műszaki telephely létesítéséről, valamint:
    “While the Gaza natural gas field was discovered over a decade ago by a British Gas (now BG Group), it was never developed…”
    Tehát az olajmezőt a British Gas találta, de izrael nem engete használni (konkrétan közölték hogy szétlövik az angolokat is), erről tárgyalnak most, semmi segítségkérés nincs, az eredeti:
    “Russian energy giant Gazprom is involved in the discussions on mining the Gaza gas fields, which could yield some 30 billion cubic meters of natural gas”
    Azaz semmi segítség, semmi elismerés nincs az orosz nyilatkozatban sem, csak 1 pénzügyi tranzakció gázmező vásárlásról. Pont.

    A cikk többi része gondolom arról szól amikor Lavrov tárgyalt Khaled Meshal-val arról hogy ha az oroszok adnak nekik gazdasági segítséget (ÉRTSD: A HAMAS VEZETÉS KAP EGY VALAG PÉNZT) akkor nem baszogatják Assad erőit a libanoni határnál. Pont egyszóval sima lefizetés. De az ügy halódik mert “Ramallah wants guarantees from a Russia that is barely hanging on economically due to Western sanctions.” azaz amíg a hezbollah nem kap pénzügyi garanciákat addig nem fogadják el.
    Mellesleg:
    Asszadék, fizettségül az orosz bombázásokét egyébként kénytelenek voltak átadni a soyuzneftegas-nak egy 2000km2-es mezőt…
    TEHÁT JÉÉÉ AZ OROSZOK IS AZ OLAJÁRT MENTEK, pont “mint amerika”, jééééé, de meglepődtem óóóó.

  7. Oroszorszagnak van olaja,földgàza elég. Mégis eddig is védte a palesztinokat, ahogy Anna is irta! De most, hogy földgàz is van, igy meg lehetett keverni a kàrtyàkat és a GAZPROM elvàllalta a kitermelést! Ez a GAZPROM-nak is jo, de különösen a palesztinoknak jo. 30 éven keresztül évi milliàrd euros plusz bevételhez juthatnak!
    Egyébként a cikk forràsa itt van: alul megadva a cikk alján.

    Hasonlo modon kellene eladjuk az erdélyi földgàzt az oroszoknak. A romànok csak ellopjàk az erdélyiektöl. Most a roman földgaz cég a “GAZMETAN” megyesi központjàt is Bukarestbe vitték, hogy ne maradjon a vàrosnak a nyereségböl semmi, még az iparüzési ado sem!
    A magyar kormàny pedig a lassan ébredezö erdélyi romànsàgot, ha ügyesen tàmogatnà, akkor azok àllandoan Budapesten lennének befolyàst, politikai tàmogatàst kérve. De nincs magyar kormànyunk!!! Geopolitikai értékü huzàs lenne, ha az oroszok termelnék ki az erdélyi földgàzt és azt Magyarorszàgnak adnàk el. Ekkor nem maradna màs csak a Romàniàhoz tartozo Moldova egyesitése Moldàv Köztàrsasàggal. S akkor szabad lenne az ut az orosz földgàzvezetékeknek az EU-ba! Szabad lenne az ut a független Erdély szàmàra is!
    Eljen Erdély Köztàrsasàg!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük