A transzhumanizmusról és az emberek fizikai átalakításáról
Az emberek fizikai átalakítása
Olvasónk megjegyzése: Az alábbi ismertető nem fantazmagória, de nem teljességre törekvő összefoglalója a területnek, inkább csak egy vázlat. A tudomány alább felsorolt előrehaladását a legtekintélyesebb szaklapok harangozzák be. Pl. 2050-ig meg lesz oldva nemcsak a női petesejt lombikban való megtermékenyítése, hanem a magzat 9 hónapos kifejlesztése ugyanabban a lombikban. Az anyák nem kell többet vajúdjanak, és szüljenek, Az emberi agy és a fej nagyságát tulajdonképpen az anya méhe, medencéje, hüvelye szüléshez való kitágulása határolta be az emberi evolúció folyamán. A lombikban való magzatfejlődésnél ennek többet nem lesznek határai!!!
Néhány évvel ezelőtt a legtöbb ember még nem ismerte a „transzhumanizmus” kifejezést. A változás valószínűleg Hollywoodnak és a filmiparnak köszönhetően vált először érezhetővé, az Avatar, a 200 éves ember, a Terminátor, X-Men, a Transzcendens és hasonló filmek megjelenésével. Ma azonban ezek a törekvések nemcsak a filmvászon, hanem a valóságban is jelen vannak.
A Wikipédia a következőképpen definiálja a mozgalmat:
A transzhumanizmus a tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, a fogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat.
A transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani saját evolúcióját.
A transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos, legtöbbjük agnosztikus vagy ateista.
A jelen generációi ugyanakkor szinte vallásos áhítattal tekintenek a transzhumanizmus által ígért jövő felé.
A tavaly megrendezett Globális jövő 2045 nevű konferencián számos tudós, feltaláló, filantrópus és spirituális vezető jött össze, hogy a futuristák számára legfontosabb kérdésekről és feladatokról beszéljenek.
A mozgalom kezdeményezője Dimitri Itskov, orosz multimilliomos azt jósolja, hogy az emberiség 25 éven belül elérheti a halhatatlanságot, mivel szerinte addigra az emberi elme digitalizálása lehetővé válik, de az emberi agyat használó robottestek akár 2025-re megjelenhetnek.
Itskov jóslatai egészen pontosan egybeesnek a feltaláló és futurista Ray Kurzweil nézeteivel, aki szerint szerint 2029-re a legtöbb ember kibernetikus implantátumokkal terjeszti majd ki a saját testét, a technológiát visszautasítókat pedig alacsonyabb rendű, a gazdasághoz kevésbé produktív módon hozzájáruló emberi osztályként kezelik majd.
„Egyre kevésbé leszünk biológiai lények. Olyannyira, hogy a nem-biológiai részünk dominál majd és a biológiai részünk nem is lesz olyan fontos. A gépi részünk olyan erős lesz, hogy teljes mértékben képes lesz megérteni és modellezni a biológiai részünket. Így, ha a biológiai részünk megszűnik, nem fogjuk érezni a különbséget,”mondta Kurzweil.
Itskov szervezete, valamint számos állami ügynökség, mint a DARPA, a National Intelligence Council vagy az amerikai védelmi minisztérium ma már a törekvés konkrét aspektusain dolgoznak, amelyek magukban foglalják a következőket:
– Virtuális valóság – Olyan technológiákat próbálnak kifejleszteni, amiben az emberek a Mátrixban látottakhoz hasonló virtuális világban élhetnek. Jelenleg az amerikai specialis katonai egységek kiképzése, tűzkeresztségen való átesése, a face-to-face gyilkolás, stb. a virtuális valóságban történik!
– Kriogenika – A kriogenika azt próbálja elérni, hogy az élő embereket lefagyasztja, hogy majd a jövőben, amikor a technológia elég fejlett, újraélesszék őket. Walt Disney is lefagyasztatta magát. A milliárdokat megkapó örökösök sok pereskedés után kikapcsoltatták a hűtő és konzerváló gépeket, és Walt Disney-t végakarata ellenére testét átadták, ami biztos az biztos alapon nem a nyüveknek, hanem a kemencének! Az örökösök hivatkozási alapja, hogy a Walt Disney testének konzerválása rengeteg pénzbe kerül. Valós félelmük azonban az volt, hogy Walt Disney-t felébresztik és az visszaveszi a vagyonát! Az örökösök meg hoppon maradnak!
– Génterápia – Valószínűleg ma már mindenki számára ismert. Lényege, hogy a hibás géneket jó génekkel próbálják helyettesíteni. A tudósok azt gondolják, hogy képesek megtervezni az élet alkotóelemeit, annak reményében, hogy javítsanak állapotunkon. Jelenleg számos kutatás folyik az állatok és emberek génjeinek manipulálására.
– Kibernetika – A tanulógépek területe a kibernetika egyik központi munkaterülete. A kutatók olyan tanulóautomaták létrehozásán dolgoznak, amelyek éppúgy mentesítenék az embert a szellemi rutinmunkától, mint ahogyan a számítógépek megtakarítják a numerikus számolást.
– Mesterséges Intelligencia (már több évtizede folynak ezen a területen a kutatások! Öntanuló rendszerek több ideje léteznek!)
– Személyiségtabletták – Folyamatosan zajlik az olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek legyőzni a személyiséggel kapcsolatos problémákat, mint például a félénkséget, féltékenységet, vagy erősíthetik a meglévő képességeket, mint a kreativitást, vagy fokozhatják az ember érzelmeit.
– Űrgyarmatosítás (elkezdődik a civilizáció 2. fokozatába való áttérés). A Hold árnyékos oldalán 3 millió tonna Hélium 3-as izotópja van, ami a fúziós atomerőművek fűtőanyaga. Kitermelésére és Földre való le hozatalára erőteljes kutatás és fejlesztések folynak. Az emberiség energia igényét ez a technológia több száz évre megoldja !
– Molekuláris nanotechnológia és önmagukat sokszorosítani képes robotok – Ez a technológia atomi pontossággal készülő gépek létrehozását tűzte célul, amelyek képesek saját maguk megépítésére, sokszorosítására, beállítására, javítására, stb. Az önreprodukciós és gépépítő nanorobotok kollektív vezérlésére az elméletet még Neumann János magyar matematikus fektette le.
– Elmekontroll és telepatikus képességek
– Szuperkatonák – Emberfeletti erővel, mozgékonysággal és gyorsasággal „felszerelt” katonák, melyeknek nem lesz humán kinézésük.
A Google internetkereső cégjének, a Boston Dynamics-nek, fejlesztése a nem-human kinézésű szuper katona, egyelőre fegyverek nélkül:
Vannak már hasonló konstrukciójú málhás szamarak, melyek hossza 3 szamár hosszának felel meg és a teher, amit a sziklakon cipel 6 szamár málháinak felel meg.
A vgtats és az akadalyokon valo atugras képességének tesztelése:
A transzhumanista mozgalom alapja a szingularitásba vetett hit. (szingularitás, lásd a fekete lyukaknál az Ereignishorizont (lefordítva: eseményhorizont) címszót!) A technológiai szingularitás alapját a gyorsuló számítástechnikai teljesítmény jelenti. Ami ráadásul nemcsak úgy szimplán gyorsul, hanem a gyorsulás üteme is gyorsul. A technológiai szingularitás elméletét képviselők szerint ez az exponenciális gyorsulás jelenleg elképzelhetetlen technológiai fejlődéshez vezet, ami szingularitásban csúcsosodik ki: megjelenik a mesterséges intelligencia és Vernor Vinge matematikus szerint “nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér”.
A mozgalom hívői úgy gondolják, hogy az emberiség új korszaka kezdődhet el, amiben bizonyos személyek biológiai testükön túllépve legyőzhetik a világegyetemet. Számukra ez olyasmit takar, mint egy keresztény számára Jézus második eljövetele.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
„Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” János 11:25-26
A cikket vázlatként összeállította Dr. Ing. Sebestyén-Teleki István.
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.
13 thoughts on “A transzhumanizmusról és az emberek fizikai átalakításáról”
“ellehet gondolkozni azon,hogy akiknek ma a “hatalom a kezükben van, miképpen és mire fogják használni ezt a tudást.(?) MERT,hogy lemondani a hatalomról maguktól nem fognak,az biztos! A fertő még, minőségi javulást nem okozott.Nem beszélve a minőség,mennyiség kérdését,a több nem biztos,hogy jobb. Ki és mi alapján dönti el,ki megy,vagy marad. Ma a tudomány, a tudósok, a halált szolgálják,hiszen akik támogatják őket,a másik leigázásán,elpusztításán “fáradoznak. Lesz még itt cirkusz!
Ez hülyeség. Kb összeesküvés elméletek reflektálódása az elmédben. Ma egyetemeken akár hazánkban is több 100 fiatal mérnök dolgozik azon, hogy ezen cikk részei valósággá válhassanak és egyikőjük sem egy mozifilmes szupergonosz által van irányítva, hanem a saját akaratukból.
Biztos lesz “cirkusz” még, ami azt jelentheti hogy a digitális kor előttről visszamaradt agyatlan, kapzsi hatalmon lévők ezen újításokra rá akarják tenni a kezüket, de ezt előre se megbecsülni, se nem látni nem lehet.
A lànyom ezelött 11 évvel hozta a vizslàjàt be Svàjcba. Az àllatorvos azonnal belötte neki a chip-pet és beadta a szükséges injekciot, kitöltötte az utlevelét, stb. Egyik alkalommal mikor nàla tartozkodtam kivittem a vizslàt sétàlni a zürichi topartra. A gyönyörü gyepen a fiatal kölyök oriàsi köröket futott, meg se akart àllni. A korzozo svàjciak körbe àlltak és csodàltàk. 2 rendör is arra jàrt és a rädiojukkal, ami egy szàmitogép is, leolvastàk a chip-pet: ebböl megtudtàk a gazdàja nevét, oltàsait, a kutya mennyi idös, és volt-e büntetve. Aztàn mindezt elmondtàk nekem, és megmondtàk, hogy nincs büntetés, mivel a kutya még nem volt büntetve (iil. a gazdàja), de itt a gyepen nem szabad szabadjàra engedni a kutyat.
Ugyanakkor a Phonak svajci cég olyan hallokészüléket fejlesztett ki, amit a koponyàn belül helyeznek be az agyba! 2013-ban az amerikàban behelyezett implantàtumokat ki kellett mind, sajàt költségre, vegyék. Tehàt Amerika Svàjcot nemcsak a bankok területén tàmadja!
Memoria kiegészitö chip-pek is müködnek, melyeket szintén az agyban helyeznek el, és az abban letàrolt informàciok azonnal lehivhatoak!
Azonban Toth Ferencnek is igaza van, mert a kutatàsi programokat, amikor megallapitjak, azok a kormànyok elöiràsaival meg kell egyezzenek. Màsként nincs pénz! A kormànyok meg sajnos nem mindig a nép közvetlen ohajait veszik tekintetbe!!!
Az EU elöirta, hogy 2050-ig teljesen àt kell térjünk a hidrogén gazdasàgra. tehàt ezen a területen rengeteg pénz van! A magyar kutato intézetek meg ülnek a babérjaikon és olyan területeken akarnak kutatgatni, ahol nincs pénz vagy nincs elég! Ez pedig bunkosàg!
Biológiai pokolgép G. R. Taylor, Medicina Könyvkiadó, 1970, ez a könyv már akkor előre vetítette az emberi “evolúció” új dimenzióit.
Nekem nagyon gyanús ez a Zika vírus is, ami most hirtelen megjelent, és hogy, hogy nem, az áldott állapotban lévőket veszélyezteti a leginkább, s születendő gyermeket.
Ha megnézem, a bevándorló inváziót, a különféle hajmeresztő, óriás vírusokról szóló híreket, a geopolitikai marakodást a világ értékes területei miatt, akkor bármennyire is igyekszem ésszerű lenni, van valami erős összeesküvés szaga ennek a sok látszatra nem összefüggő eseménynek.
Amit Tóth Ferenc megjegyez, azt már ez az 1970-es években megjelent könyv is súlyos veszélynek tartja, s elsősorban a militáns felhasználásának lehetőségét tartja aggasztónak. Igaz, akkor még leginkább a génekkel való manipuláció volt a figyelem központjában. Szörnyű világot teremtünk az unokáinknak, s nem látok bíztató jövőt. Ez a könyv és Stanislaw Lem Summa Technológia volt a kedvenc olvasmányom anno, abban az végképpen eltűnt világban, s nem is nagyon hittük, hogy ezek a megjósolt irányok egyszer valósággá válnak.
Könnyen meglehet, hogy a mai, nagy sikerű 3D filmek ezeket a változásokat kívánják bennük előkészíteni, s ki tudja, hogy a képkockák közé bevágva, milyen szuggesztív sunyiságok vannak elrejtve.
Azt már tudjuk, hogy a szabad szemmel nem észlelhető, reklámok, a filmekben, a tudatot képesek stimulálni. Olvastam erről egy tanulmányt, régebben, hogy pl. a sörfogyasztás fellendítésére, olyan képkockákat vágtak a filmkockák közé, amik az ember tudatalattiját úgy stimulálták, hogy szomjúságot érezzen.
Lem álmatlanság című könyvét már említettem egyszer, abban van, egy olyan virtuális valóság, mely egymásra épülő virtuális valóságok, virtuális valósága.
KI tudja, hogy nem egy ilyenben élünk e már mi is régóta?
Lehangoló gondolat,
Megyek is valami kőkemény progresszív jazz-rockot hallgatni, hogy kiverjem mindezt a fejemből
Bocsánat, de még egy gondolat.
A Tiltott Fa, a Tudás Fájának gyümölcsét nem a biubliai időkben szakították le, hanem most teszi ezt az emberiség,
Istent akar játszani, s ennek pokoli lesz a következménye
” a megérzései jók! Az Atlantiszi időkben ugyan úgy voltak “hamis tojások,mint most,ami a vesztüket okozták. Az Akkori szuper fejlett(?) civilizációt önmaga pusztította el. A megmaradt tudást mentették át Egyiptomba.Ha tetszik,ha nem ,a történelem ismétli önmagát.
“amit hiszel önmagadról,a világról,a te hited szerint adatik néked.
Ijesztő, amit ez a cikk leír. Különösen megdöbbentő nekem, hogy a gyermeket, nem az anyja hordja majd ki, hanem egy lombikban történik minden. Szerintem az anyaméh nagyon fontos egy magzat számára, mert élő kapcsolata van az édesanyjával, s hiszem hogy nem csupán fizikai, hanem lelki értelemben is. Milyen érdekes, hogy a magzat egy bizonyos fejlődési szakaszban már reagál a hangokra, az anya lelkiállapotára, képe mosolyogni is. Volt egy csodálatos olasz fotóalbum, sajnos nem tudom a címét, amiben gyönyörű és megható képek voltak az emberke fejlődéséről.
Mindezt elveszik tőlünk, az emberiségtől, azok, akik, mint Jancsó Tibor Úr mondja leszakítják “A Tiltott Fa, a Tudás Fájának gyümölcsét”
T.snoo!
Együtt érzek Önnel a naívsága miatt! Pedig “csak ki kellene néznie az ablakon,megnézni egy “hiradót, esetleg elolvasni néhány olyan könyvet,melyhez Dr Krebs és Fia adja a nevét,vagy Dr Griffin és rájönne, van e összeesküvés elmélet,vagy nincs. De beszélhetnénk Eisteinről is, akinek nem a világ elpusztítása volt a célja,asperger szindrómája ellenére.Lehetne sorolni tovább. Ha a kutatások valódi célja maga az Ember és az emberi élet minőségének javítása lenne,akkor nem lenne ennyi nyomorult ember a világon,akit a “hatalom nyomorított meg. Nézzen ki a blahára ünnepek előtt, akik “ezt létre hozták,azok támogatják az Önök kutatásait. Látható milyen irányban. A kutatás eredeti célja egy dolog,hogy végül mire használja majd a “hatalom,az egy másik. Az Önök jó indulata,elkötelezettsége legtöbb esetben nem kérdőjelezhető meg,de mint mindenben,engedtessék meghallgatni a másik verziót is.
Tisztelettel,TF
Azalabbi hir nem szol arrol, hogy a komposztalo ruhaba bujtatott holttestet végül szét kell szorni a zöldségesben a ganyéhànyo villàval???
A hir:
Tegyen valami kézzelfoghatót a környezetért, vegye a fáradságot és komposztálja a saját holttestét
Ez az alapgondolata annak a speciális ruhának, melyet a New York-i Coeio fejlesztett ki. Élve belebújni a reklámot leszámítva annyit ér, mint halottnak a szenteltvíz, a holttestet viszont speciális ökobélése miatt környezetbarát módon bontja le.
Olyan speciális gombák borítják belülről, melyek a tervezők szerint lebontják a szervezetben található méreganyagokat. Az Infinity Burial Suit (Örökkévaló Temetési Ruházat) egyik szellemi anyja, Jae Rhim Lee többek közt a saját levágott körmén és bőrdarabkáin kísérletezett a gombákkal. A ruha 999 dollárba, azaz majdnem 280 ezer forintba fog kerülni, nyártól lehet megvásárolni, de a kisállatlebontó pokróc-verzió már korábban kapható lesz. Máris 2700-an bejelentkeztek érte, ahogy egyikük fogalmazott,
Azt szeretném, hogy eltemessenek, ne elhamvasszanak, és az energia, ami a testemben lakozik, visszatérjen az anyaföldbe: hadd lakmározzanak az állatok és a növények, ahogy az én földi porhüvelyem is rendszeresen fogyasztott állatokat és növényeket.
A tűz fiatalítja az anyagot!!! Ugyanis a szén 14-es izotópja méréssel a széntartalmú anyagok életkorát mérik. Így próbálták az emberiséget is a Torinói Lepel mérésével eltántorítani hitéből:
Megengedték a kutatoknak, hogy egy az egyház által kivágott darab korát megvizsgáljak(ezelőtt nem több, mint 20 éve). Olyan helyröl vágtak ki, ahol meg volt perzselődve. A Zürichi Műszaki Egyetemre küldték a darabot bevizsgálásra. Középkorúnak jött ki a textildarab! Aztán ebből nagy hírt csináltak, azok akiknek a keresztény egyház tönkretétele az érdekében áll. Tehát azok az erők, melyek ma a ránkvándorlási válságot okozták és okozzák, már akkor ilyen mocskos húzásokkal etették az európai jóhiszemű és naiv embereket, a keresztényeket. Megjegyzés: A torinói leplet újfent próbálták megsemmisíteni. Felgyújtották a szentélyt, ahol páncél üveggel védett szekrényben ki volt állítva. A világot körbejárta a videó, amint a tűzoltó, lángok között, hatalmas fokossal veri a páncél üveget, hogy kimenekíthesse a leplet. Kik állhatnak az ilyen merényletek mögött? Kiket zavar ennek a lepelnek a létezése?
Kik állhatnak az ilyen merényletek mögött?
“amikor JÉZUS tanúbizonyságot tett a világ hét bölcse előtt,azzal,hogy kiállta a próbát,Ők meghajoltak előtte és kijelentették. Te Vagy a Logosz a Kör Hetes. Ha egy kockát kibontunk, látjuk,hogy benne van minden,az alfától az omegáig. Az ember,Adam Kadmon és Isten Fia.
Akik ezt megkérdőjelezték és a mai napig is ezt teszik,akik a saját messiásukra várnak,de a Messiást elpusztították. Nekik Jézus egy tükör,amiben meglátják a saját aljasságukat, ezért minden ami Rá emlékeztet, egyúttal a gaztettükre is.
(Kennsbert károly:Misztika Mint Világnézet )

Az emberek egyre kevésbé azok . . .

“a tűz hője nem pusztít el,”csak átalakít.Az igazi minőség tűzben születik!