A magyar dollárbaloldalnak nem sikerült konfliktust előidézni Magyarország és Olaszország között
A radikális baloldali, progresszív magyar dollárbaloldali kísérlettel szemben nem sikerült politikai vitát, konfliktust létrehozni Olaszország és Magyarország kormányai között – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti képviselője hétfőn Strasbourgban.
Deutsch Tamás nyilatkozatában kiemelte: Ilaria Salis „egy külföldi, progresszív, radikális baloldali, neokommunista verőnő, aki tizenkilenc további társával csak azért jött Magyarországra, hogy előre kitervelten, aljas módon megtámadjanak embereket, akiket ők neofasisztának minősítenek külsejük, ruházatuk alapján.”
Felhívta a figyelmet:
a „verőnő” mosolyog a bírósági tárgyaláson, pedig több találomra kiválasztott magyar és külföldi állampolgárt olyan súlyosan bántalmazott társaival, hogy „az orvosszakértői vélemény szerint is kizárólag csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a bűncselekmény súlyos testi sértésnek és nem gyilkosságnak, nem emberölésnek minősül.”
Emlékeztetett, hogy a „biztonsági térfigyelő kamerák egyértelműen mutatják, hogy a találomra kiválasztott emberekre hátulról támadtak, lefújták és agyba-főbe verték őket.”
„Minden jóérzésű ember, magyar és nem magyar az áldozat oldalán áll. Felháborító, hogy az elmúlt egy esztendőben a Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő három elkövető egyetlen egy alkalommal sem érdeklődött az áldozataik hogyléte felől”
– mutatott rá.
Deutsch szerint a „magyar dollármédia is az elkövetővel szolidáris, és azokkal a fogvatartásával kapcsolatos szemenszedett hazugságokkal foglalkozik, amelyeket maga a verőnő talált ki.”
Megjegyezte, hogy a dollárbaloldalnak nem sikerült feszültséget provokálnia a magyar és az olasz kormány között, viszont hangsúlyozta, hogy az olasz hatóságoknak fokozni kellene erőfeszítéseiket, hogy megtalálják és letartóztassak az egyik olasz elkövetőt, akinek identitását és elérhetőségét is ismerik.
A fideszes képviselő azt is kiemelte:
Magyarországnak nem áll szándékában olyan luxusbörtönöket létrehozni, mint amilyenben Eva Kailit, az EP korrupciós botrányba keveredett alelnökét tartották fogva.
Deutsch Tamás azt üzente azoknak, akik a „neokommunista verőnő méltóságáért emelnek szót”, hogy Magyarországon valóban sok bűncselekmény miatt elítélt bűnöző van börtönben.
„Erre Magyarország reagált is. Börtönöket fogunk építeni, hogy a zsúfoltság csökkenjen. Lehet, hogy Magyarországon sok elítélt van börtönben és a börtönök zsúfoltak, de éppen ezért nem az a helyzet, mint Nyugat Európában. Magyarországon nincsenek a bűnözők az utcákon. Helyes, ha a bűnelkövető börtönben van, és nem az utcán, mert láthatóan Nyugat-Európa már ebbe az irányba halad.” – jegyezte me.
Azt is hozzátette, az Európai Parlament hétfői akcióját ismét az motiválta, hogy „a legnyilvánvalóbb gyalázatos hazugságok alapján támadást indítson Magyarországgal szemben.”
Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte: „Az Európai Parlament sokkal mélyebbre nem süllyedhet, hiszen kimondottan politikai hangulatkeltés céljából tűzte napirendjére ezt a vitát, hogy feszültséget keltsen a magyar és az olasz kormány között.”
Emlékeztetett: „egy évvel ezelőtt magukat antifasisztának mondó külföldiek egy csoportja érkezett Budapestre, egy náci felvonulást kerestek, hogy szétverjék, de ilyet nem találtak, mivel Magyarországon a nácik nem masírozhatnak. Ezért találomra kiválasztottak utcán sétáló embereket, akiket a ruházatuk alapján nácinak ítéltek és brutálisan bántalmazták őket.”
Győri Enikő szerint az Európai Parlament jelenleg ott tart, hogy „egy nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolt személynek – akiről ráadásul kiderült, hogy hazudik az eljárás során – ad hitelt”. A politikus szerint sajnálatos, hogy a vita előtt az Európai Bizottság elfelejtett tájékozódni a magyar viszonyokról.
Azt is hangsúlyozta, hogy a parlamenti vita során a magyar kormány képviselője nem szólalhatott fel, mint ahogy kellene egy tisztességes eljárás folyamán. Világosan kijelenthető: az európai baloldal által kezdeményezett plenáris napirendi pont – magyar képviselők felszólalásának lehetősége nélkül politikai befolyásolási kísérlet a független magyar igazságszolgáltatásba – tette hozzá.
„A vita során hamis vádakat fogalmaztak meg a baloldali képviselők, ám a jobboldali képviselők úgy nyilatkoztak, hogy ez az ügy nem a plenáris ülés napirendjére való. Vérlázító, hogy erre a vitára egyáltalán sor kerülhetett”
– fogalmazott a képviselő.
Hozzátette:
„Magyarország nem kapott szót, ami az mutatja, hogy ez az Európai Parlament nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, az Európai Unió alapértékeit, mint amilyen a tisztességes eljáráshoz való jogot.”
Mint mondta, az EP jobboldali frakcióinak hozzászólásaiból ítélve nem sikerült az a kísérlet hogy az olasz konzervatív kormányt összeugrasszák a magyarral.
Győri Enikő szerint az Európai Parlament „a maradék hitelét is elveszíti az európai polgárok szemében, ezért nagyon fontos, hogy júniusban az emberek más parlamentet válasszanak, amelyik azzal foglalkozik, ami a feladata.”
„Az uniós jogalkotásnak a polgárok életét kellene, hogy szolgálja. Nem pedig bíráskodni mondvacsinált ügyekben” – mondta.
MTI, MH
Kiemelt képen: Deutsch Tamás / Fotó: MH/Purger Tamás
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…