A litván parlament javaslata: kötelezzék a vállalkozásokat, hogy szakítsák meg kapcsolataikat Oroszországgal
A litván parlamentben megvitatás alatt áll egy törvénytervezet, amely az Orosz Föderációhoz fűződő kapcsolatokra vonatkozó kötelező követelmény bevezetését tartalmazza a helyi vállalatok számára. Arra akarják kötelezni őket, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot az orosz féllel. Raimundas Lopata, a litván parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának tagja ismertette a törvényjavaslat főbb rendelkezéseit.
„Ha a parlament terroristának vagy terrorizmust támogatónak ismer el egy államot, akkor minden gazdálkodó szervezetnek meg kell szüntetnie a kereskedelmi kapcsolatokat az ott bejegyzett partnereivel” – mondta Raimundas Lopata a TASS információi alapján.
A tárgyalt dokumentum szerint, az ilyen államok képviselőinek meg kell tiltani, hogy vállalkozói tevékenységet folytassanak Litvániában. A helyi vállalkozások pedig három hónapot kapnak, hogy megszakítsák a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal. Korábban a Litván Parlament „terrorizmust támogató és végrehajtó”államnak nyilvánította Oroszországot.
A litván parlamenti ellenzék nem támogatja ezt a kezdeményezést.
Kiemelt kép: Litván Parlament