KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A liberálfasizmus állami terroristái Putyin életére törnek – és már messze nem először

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

William Burnes, a CIA igazgatója:

„Úgy gondolom, hogy Putyin hosszú távra szólóan szokta vizsgálni az eseményeket. Gondolom, hogy most megduplázza erőfeszítéseit. Úgy vélem, képes elérni, hogy az idő neki dolgozzon. Ebben a háborúban ő a végkimerülésig fogja gyötörni az ukránokat, képes lesz kifárasztani Ukrajna nyugati segítőit. Abban is biztos, hogy Ukrajna számára fontosabb, mint nekünk.”

I. A VESZÉLYES ELLENFÉL

Így hát veszélyes ellenfél. Főként, hogy döntő szakaszba lépett a világ két ellenséges tábora közötti élet-halál harc. Ahol eddig is rosszul állt a világ meghódítása céljából döntő rohamra indult liberálfasizmus szénája. Amelyet most újabb – úgy lehet, mindent eldöntő – csapás ért. És amely most megalázó helyzetbe került. Vagy vállalja a nukleáris világháború kockázatát, vagy tárgyalóasztalhoz kényszerül, beismerve ezzel: ebben a párviadalban Putyin stratégiája kerekedett felül. Oroszország ezzel győzött.

 A hírek szerint még március elején történt az esemény – az orosz Kindzsál hiperszonikus rakéta képes volt megsemmisíteni a NATO egyik szupertitkos, ukrajnai, 120 méterrel a föld alatt lévő betonbunkerét. Benne 300 magas rangú, ukrán és NATO tisztekkel. Netán odaveszett nemcsak az ukrán katonai vezetés színe-virága, de olyan fontos NATO (amerikai) főtisztek is, akik neveit síri csend övezi az amerikai sajtóban. E tény szerepelt a kiszivárgásuk okán elhíresült amerikai iratokban. (Amivel kapcsolatban még minket is megvádoltak.)

Scott Ritter, az amerikai hírszerzés veteránja szerint ezzel végzetes csapás érte a NATO-t, mint szervezetet. Ami így kénytelen lesz valamilyen formában nyíltan is megtámogatni Ukrajnát. Erről szól majd a július elején Brüsszelben esedékes NATO csúcstalálkozó.

(Ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor addigra Putyin már nem él. Halála vagy káoszt és zűrzavart keltett volna Oroszországban – vagy a felbőszült oroszok olyat tettek volna, amivel a nukleáris világháború kirobbantásának a bűnébe estek volna.

Addigra kell megtörni Orbán ellenállását is: vagy beáll a sorba, vagy bukik. Megpuhítására küldték ide a pápát, annak szupertitkos, valamilyen „béketervével”. De, B-változatként érlelik már a „pesti Majdant” is – amit a minap a Várban hisztérikusan őrjöngő, kordonbontó csődület is mutat.

Orbán „kiejtését” egyszersmind a Putyinra mérendő csapásnak is szánják.

Közel kilenc éve már annak, hogy az orosz elnök csaknem az életével fizetett azért, mert keresztezte a liberálfasiszta Nyugat elképzeléseit. Arról az esetről van szó, amikor 2014 júliusában, ismeretlenek a Donbassz fölött lelőtték a maláj légitársaság arra repülő utasszállító gépét.

A precedens-I: A maláj utasszállító lelövése

PRECEDENS: A maláj utasszállító lelövése (II.)

 

II. HOGYAN IS VOLT AZZAL A MALÁJ GÉPPEL?

2014. július 17-én – mindmáig ismeretlennek mondott tettesek, a Donbassz fölött, lelőtték a maláj légitársaságnak, az MH17-es járatán, Amszterdambol Kuala Lumpur felé tartó Boeing utasszállító repülőgépét, 298 emberrel (közöttük 106 holland állampolgárral) a fedélzeten.

Miért pont azon a napon? Hiszen az a járat minden nap arra (pontosabban arrafelé) közlekedett. Azon a végzetes napon azonban a maláj gépet szokott útvonalától mintegy 300 km-re északkeletebbre, a harcok színtere fölé terelték.

Ez is érdekelheti:  Hídpénzbotrány: Budai Gyula vesztegetés miatt tett feljelentést
Kék szaggatott vonallal az előző napi útvonal Piros vonallal az aznapi útvonal

Orosz radarok aznap szokatlan nyüzsgést észleltek: a térségben – AZNAP RENDKÍVÜLI LÉGIGYAKORLAT VOLT. Viszont a légtér ott nem volt lezárva – amiért is német áldozatok hozzátartozói be is perelték az ukrán államot. Ennek a gyakorlatnak azért is van jelentősége, mert arra odarendeltek egy igen tapasztalt pilótát. Ahelyett a fiatal őrnagy helyett, aki, a hivatalos változat szerint,

Putyin különgépével azt összetévesztve, (egy levegő-levegő rakétával – de még fedélzeti géppuskájából is megsorozva azt) lelőtte a maláj utasszállítót. Majd, úgymond, rájőve végzetes tévedésére, öngyilkos lett.

Az eset után a történtek több változata is felbukkant. Köztük az is, hogy A MALÁJ GÉPET PUTYIN KÜLÖNGÉPÉVEL ÖSSZETÉVESZTVE LŐTTÉK LE. Ez a változat az idők során kétszer is felbukkant. Mind a kétszer azonban, valahonnan „felülről” lepisszegték ezt a változatot. Maga az érintett ült rá az információra. Tartogatta, „jobb alkalomra”. Én kezdettől fogva úgy véltem: rosszul teszi.

Ha nem is mindjárt, azonnal, azon melegében borította is volna a bilit, időközben volt arra több alkalom is. Legkésőbb Josep Borrell „hadüzenetekor”. Vagy mikor Hugyos Józsi (Biden – szerk.) átlátszó célzást tett arra, hogy a gázvezetéket ők robbantották fel.

A továbbiakban majd kifejtem: mi is volt abban a biliben. Abban a biliben a liberálfasizmus által szőtt nemzetközi összeesküvés volt, Putyin meggyilkolására.

Mostanra viszont Putyin visszavonhatatlanul elkésett a nagy leleplezéssel. Megelőzték. A liberálfasizmus nemzetközi büntető szerve, a hágai bíróság nemzetközi körözést adott ki Putyin ellen. Márpedig ki fog, ezek után, hinni egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözőnek?

Utolsó bitang gazemberek! Ezt jól megúsztátok!

Azon a végzetes napon Putyin tartott hazafelé, különgépével, latin-amerikai körútjáról. Amikor is halálos bűnt követett el: Venezuelában orosz támaszpont létesítéséről tárgyalt Maduro elnökkel. A varsói repülésirányítási központ az ő gépét is a Donbassz fölé terelte. Gépe húsz perccel a maláj gép lezuhanása után ért a helyszínre.

 

III. DE MI VOLT A KI NEM BORÍTOTT BILIBEN?

Arról itthon is olvashattunk, hogy a CIA lehallgatta Merkel asszony telefonjait. Nos, viszonzásul a német titkosszolgálat sem maradt adós: ők meg az amerikai elnök telefonjait hallgatták le.

Így történt ez a maláj gép lelövésének másnapján is. A német titkosszolgák akkor reggel épületes beszélgetésnek lehettek fültanúi. Obamaki telefonált rá Porosenko bábelnökre, és ordítva teremtette le, amiért az elbaltázta kettejük közösen kitervelt akcióját.

Ugyan mi bőszítette fel ennyire az amerikai elnököt? Sokáig azt hittem, hogy Porosenko pancsersége. Az utasszállító előző nap, helyi idő szerint 16.20-kor zuhant le. Az első hírügynökségi jelentések erről 17.15-kor jelentek meg. Porosenko azonban, Kijevben, már 17.00 órára összehívta ezzel az üggyel kapcsolatban az ukrán nemzetbiztonsági kabinetet.

Ezzel már önmagában lebuktathatta volna a gondosan szőtt összeesküvést. Utóbb azonban kiderült: az ukrán titkosszolgálat – a két, egymással messziről összetéveszthető, Boeing közül – a maláj gépet lövette le.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor az Európai Parlamentből üzent
Fölül az utasszállító, alul Putyin különgépe

A hollandok vezette nemzetközi (csupa nyugati, oroszellenes elfogult országok szakértőiből álló) „vizsgálóbizottság” – akárcsak a középkori inkvizícióeleve az előre kész vádból indult ki (és, persze, kész volt az ítélet is): az utasszállítót az oroszok lőtték le. Ezért, úgymond, Kurszk alól a tetthelyre vontattak egy Buk légvédelmi rakétarendszert, amit, rögtön az utasszállító lelövése után vissza is vontattak. Ebben, úgymond, segédkezet nyújtott az útba eső Sznyezsnoje város légvédelmi parancsnoka, Vlagyimir Cemah nyugalmazott légvédelmi rakétatüzér ezredes.

Ebben a hitvány, mocskos ügyben legkedvesebbik Mark Rutte holland miniszterelnök vitte a prímet. Az a bizonyos Rutte, aki minket folyvást az emberi jogokból, a jogállamiságból leckéztet és von kínpadra, de, aki a tiltakozó holland farmerekre is tüzet nyittatott.

A „Buk” rakéta legendája mindvégig ezer sebből vérzett – és végül el is vérzett.

Az oroszok egy szállítólevélnek a másolatával tudták bizonyítani, hogy a kérdéses rakétát, a gyártó üzem még 1986 végén elküldte a nyugat-ukrajnai Ternopolban állomásozó, akkor még SZOVJET, rakétavédelmi egységnek. A rakétarendszer 1991 után is Ukrajnában maradt.

Az adott rakétavédelmi rendszert – mint erkölcsileg elavultat – az orosz hadsereg még 2011-ben leselejtezte.

Szakértői vizsgálat utóbb megállapította:

  • 1. A maláj gépet nem légvédelmi rakéta pusztította el.
  • 2. Megmaradt darabjai arra utaltak, hogy a rakétát utóbb a földön semmisítették meg.
A maláj utasszállító roncsai

A repülőgép katasztrófájának idővel az a magyarázata kerekedett felül, hogy azt egy (ukrán) vadászgépről lőtték le – levegő-levegő rakétával. A támadó, a fedélzeti géppuskájából, még meg is sorozta. Helyi lakosok csakugyan látták, hogy két ukrán vadászgép az utasszállító nyomába eredt. (Közülük az egyik visszafordult, a másik azonban lelőtte a maláj gépet.

Összeesküvőink öt évig hiába keresték a (ki)talált gombhoz illő kabátot. Öt évig hazudoztak. A dolog már kezdett kínos lenni. Félő volt, hogy valaki rábukkan az ukrán nyomra. És akkor a liberálfasiszta összeesküvőknek annyi. Világraszóló botrány lesz.

Ezért a hollandok 2019 június elején azt fundálták ki, hogy egy holland bíróság pert indít a lelőtt maláj gép ügyében. Hátha a perben elhangzik valami, ami – így, vagy úgy – de alátámasztja a vád állításait. Ehhez pedig szerezni kell egy megfelelő tanút.

 

IV. A VÁD KORONANÚT RABOL MAGÁNAK

A holland titkosszolgálat rövidesen Vlagyimir Cemah nyugalmazott légvédelmi rakétatüzér ezredest pécézte ki, mint aki alkalmas lehet arra, hogy – koronatanúként – igazolja a vád állításait.

Vlagyimir Cemah

Akár akarja ezt, akár nem. Ha nem áll kötélnek, majd tesznek róla, hogy a hágai perben azt mondja, amit kell. A holland titkosszolgálat ezért megrendelte az ukrán kollégáknál: szerezzék meg őt, és vigyék Kijevbe. Ahol majd felkészítik a tárgyalásra.

Vlagyimir Cemahot 2019. június 27-én délelőtt rabolták el Sznyezsnoje városi otthonából. Amikor sikeresen átcsempészték a frontvonalon, az elfogó különítmény jelentette a főnökségnek a feladat teljesítését. Amazok pedig a megbízó holland titkosszolgálatnak. Amelyik pedig értesítette Mark Rutte holland miniszterelnököt. Aki éppen Oszakában, a G20 csúcstalálkozóján tartózkodott.

A lelőtt maláj utasszállító repülőgép – avagy Az elrabolt donyecki tüzértiszt háttere

Ha legkedvesebbik holland miniszterelnökünknek erről jelenteni kellett, az azt jelenti, hogy legalábbis tudott a készülő emberrablásról – ha éppen nem ő volt a megrendelő.

Két elrabolt katonaember: Vlagyimir Cemah és Andrej Koszjak

Cemah elrablásának másnapján tehát hollandusunk sürgős, négyszemközti, bizalmasan kezelendő találkozót kért Putyintól A LELŐTT MALÁJ GÉP ÜGYÉBEN. Ahol szemtanú szerint ezzel indított: kezünkben van az az ember, AKI MAJD TANÚSÍTJA a maguk bűnösségét.

Ez is érdekelheti:  A Peti-jelenség pozitív oldala - Köszönjük Peti!

(Ezért kellett hát, hogy ukrán vallatói kínzásokkal fenyegessék, ha nem vall. A kihallgatásokon jelenlévő holland nyomozó pedig holland állampolgárságot, egy családi házat, és élete végéig tartó ellátást ígérjen neki, ha „együttműködik”.) Se ez, se az nem hatott azonban.

Kis butám, rongybabám, elbizakodott hollandusom! Nem is sejtette, hogy Putyin, ez ügyben egy terített durchmars ütőkártyáit tartja a kezében. És mivel a holland kérte, hogy találkozójuk négyszemközti, bizalmasan kezelendő legyen – így Putyinnak sem kellett visszafognia magát. Elég volt egy pillanatra felmutatnia ütőkártyáit. És bízvást állíthatjuk: nem ő volt az, aki halottsápadtan, remegő inakkal volt kénytelen eltántorogni a találkozóról. Tény és való: bizonyos ügyek bonyolítása felgyorsult, míg másoké más irányt vett.

A halálos rémület azonban nem tartott sokáig

Szeptember elején fogolycserére került sor. Erre az ukránoknak volt nagyobb szükségük. Putyin így kifejezetten ragaszkodott Cemah szabadon bocsátásához – különben, úgymond, nem lesz fogolycsere. Az ukránok így kénytelenek voltak őt elengedni.

A hollandok addigra magukhoz tértek. (Ebben nyilván cinkostársaik is segítették őket.) A holland kormány tiltakozott az ukrán kormánynál Cemah szabadon bocsátása miatt. Az Európai Parlament negyven képviselője – a magyar származású, holland Kati Pirivel az élen – Zelenszkijnek írt levélben követelte, hogy amaz NE ENGEDJE SZABADON Cemahot.

 

UTÓIRAT: A Putyin ellen szőtt összeesküvés, a merényletkísérlet, Cemah elrablásának rémtörténete jól mutatja: A liberálfasizmus országait – kiváltképpen a kulcsországokat OLYAN UTOLSÓ BITANG GAZEMBEREK IRÁNYÍTJÁK, akik aljas céljaik érdekében nem haboznak AZ ÁLLAMI POLITIKA RANGJÁRA EMELNI A KALÓZKODÁST, A BANDITIZMUST, A TERRORIZMUST. Akik fehér kesztyűben dolgozó háborús uszítók, tömeggyilkosok, HÁBORÚS BŰNÖSÖK.

Ez a történet – egy másik ország vezetőjének meggyilkolására tett (ezúttal és még máskor is sikertelen) kísérlet, AZ INKVIZÍCIÓ ELVÉRE ÉS GYAKORLATÁRA ÉPÜLŐ „IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS”, gyilkosságok, emberrablások, terrorcselekmények – PRECEDENS ÉRTÉKŰ.

Amit megtettek Oroszországgal, Putyinnal, Vlagyimir Cemahhal – azt megtehetik más, nekik nem tetsző országokkal, azok vezetőivel.

KÉSZÜLNÜNK KELL ARRA, HOGY MI KÖVETKEZÜNK.

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük