Hirdetés

A kommunista az élete végéig kommunista marad: maximum stratégiai okokból visszafogja magát kicsit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kommunizmussal kapcsolatban komoly tévhit terjed a közvéleményben. A hetvenes és a nyolcvanas évekről sokan hajlamosak úgy beszélni, mint boldog békeidőkről, puha diktatúráról, az enyhülés időszakáról. Baromság! Figyelmeztető jel, hogy a Lendvai-félék továbbra is itt vannak közöttünk, és ha lehetőségük lenne, ma is ugyanazt csinálnák, mint annak idején.

A kommunisták egy percig sem lettek kevésbé kegyetlenek, csak önmérsékletre kényszerítették őket a változó körülmények.

Főleg a nyugati hitelek, a nyugati importfüggőség fékezte meg őket abban, hogy akár a nyolcvanas évek közepén is nyíltan kegyetlenkedjenek az emberekkel, hogy kiéljék agresszív ösztöneiket az ártatlan és védtelen polgárokon.

Nem is kérdés: a Lendvai- és Kovács-félék ’90 után is szívesen lövettek volna, ahogy 2006-ban meg is tették. Tizenhat évvel a rendszerváltás után lovasrohamot és sortüzet vezényeltek a magyarok ellen. Naná, hogy remegett  az ujjuk a ravaszon a fordulatot megelőzően is.

A nyugati pénzcsapok elapadása azonban sokkal jobban aggasztotta a Horn- és Lendvai-féle gazembereket, mint az, hogy az emberek egyre hangosabban kimondják, hogy a kommunista Magyarország egy csőd.

Amikor mód volt rá, akkor persze lesújtottak, a legkegyetlenebb módszereket alkalmazták egészen a rendszerváltás pillanatáig. Ha a pártérdek úgy kívánta, akkor a nyolcvanas években éppen úgy elbántak valakivel, mint az ötvenes években.

Ikonikus fénykép készült arról, ahogyan Orbán Viktort verik a rendőrök 1988 júliusában, a Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján tartott demonstráción. Az úgynevezett enyhülés éveiben, két évvel a rendszerváltás előtt egy, a hatalomnak nem tetsző megemlékezésért még verés járt. Tömegoszlatás, zaklatás, bántalmazás.

Lénárd Ödön piarista szerzetest háromszor ítélték el, legutoljára a hatvanas évek közepén kapott 19 évnyi börtönbüntetést. Végül „kegyelemmel” szabadult 1977-ben. Iilyen volt a kádári enyhülés: papok ültek börtönben a semmiért, koholt vádak miatt, mert elhivatott keresztények voltak.

Ugyanezekben az időkben a kellemetlenné váló személyeket egyszerűen elmeháborodottnak nyilvánították annak érdekében, hogy eltehessék őket az útból. Az elmegyógyintézeti kényszerkezelés pedig súlyosabb csapás volt, mint a börtönbüntetés, mert sokkal inkább megbélyegezte, ellehetetlenítette az áldozatokat.

De nemcsak fogva tarthatták a rendszer ellenségeit, hanem törvényesen kínozhatták is őket. Aki szabadult, arra nem meghurcolt áldozatként tekintettek, hanem a bolondok házát megjárt stigmatizáltként. Gyakorlatilag élethossziglani parkolópályát jelentett az ilyen háttér.

Nemrég volt szerencsém Szentpéterfán járni, ez egy kis horvát falu a nyugati határnál. Az ottaniak egészen 1989-ig a legszigorúbb diktatúrában éltek. Folyamatos ellenőrzés, zaklatás volt a sorsa azoknak, akik a dupla határkerítés közötti sávban éltek. Negyven éven keresztül több mint 36 falunak jutott ez a sors.

Verések, fenyegetések, hivatali szemétkedés. Még az egyik volt falusi párttitkár is úgy látja utólag, hogy ha nem lett volna rendszerváltás, a nyugati határszél falvai elsorvadtak volna. A kádári hatalom tulajdonképpen szándékosan ítélte tetszhalálra a környéket.

A nyugati határsávot a rendszerváltásig a legszigorúbban őrizték. A legvidámabb barakkban, az enyhülő diktatúrában még lelőtték azokat, akik megpróbáltak átszökni a határon. Azokat az egyenruhásokat, akik átléptek Ausztriába, gyakran a magyar kommunista titkosszolgálat vadászta le.

Igen, a nyolcvanas években is több olyan eset történt, hogy egy határőr átszökött Nyugatra, majd néhány nap múlva „baleset” érte. Ezeket a rémtörténeteket pedig mindig el is mesélték az aktív állomány tagjainak a rendkívüli eligazítások keretében, nem titkoltan azért, hogy kétszer is gondolják meg a szökést.

És mennyire baloldali műfaj a humor? Egy kommunista középkáder az egyik fejtágító alkalmával, amikor éppen azt magyarázták nekik, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha nyugatról betör Magyarországra az ellenség, visszakérdezett:

és mit kell akkor tenni, ha keletről tör be az ellenség?

A „tanár” szó nélkül elhagyta a termet. A vicces kedvű illetőt pedig másnap úgy összeverték az utcán, hogy kórházba került. A nyolcvanas években, az enyhülés időszakában történt mindez. Amikor már mindent szabad volt, amikor az élet egy nagy tál cseresznye volt Magyarországon.

Közben nőtt az alkoholisták és az öngyilkosok száma, a besúgóhálózat létszáma is gyarapodott, a titkosszolgálat pedig egyre nagyobb erőkkel figyelte meg a lakosságot. Közben szépen növekedett Magyarország adósságállománya is, jó nagyra, és ebből a pénzből finanszírozták a rendszert na meg persze önmagukat.

Nem Kádár, ő már régen nem volt játékban. Azok, akik később kitették a hatalomból, és kis idő múlva megalakították az MSZP-t. Ők már nyugatos elkötelezettségű szocdemekként kezdtek az új rendszerben, zsebükben a hitelmilliókkal.

Igen, az enyhülés időszakában, amikor sok, jelenleg aktív baloldali politikus is polcon volt. Egy ilyen rendszert szolgáltak ki nagy örömmel.

Most ezek az emberek mondják, hogy ma Magyarországon diktatúra van. Nem puha diktatúra, hanem kőkemény szélsőjobboldali parancsuralmi rendszer.

Akik aktívan részt vettek emberek tucatjainak a tönkretételében, akik ugyanilyen aktívan küzdöttek a nyugati métely beszivárgása ellen, azok ma a legeurópaibb politikai formációt vezetik Magyarországon.

Kontra.hu

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás