Orosz Védelmi Minisztérium: A kijevi rezsim áll a Moszkva elleni terrortámadás mögött
A kedd reggeli moszkvai dróntámadást, amelyben több épületet is találat ért, Ukrajna rendezte meg – állítja az orosz védelmi minisztérium.
„A kijevi rezsim pilóta nélküli légi járművekkel terrorista támadást indított moszkvai célpontok ellen”
– áll a minisztérium közleményében.
A rajtaütésben nyolc repülőgép típusú UAV vett részt, amelyek mindegyike találatot kapott; három drón, amelyeket elektronikus hadviselési intézkedésekkel sikerült hatástalanítani, kikerült a támadók irányítása alól, és eltért a tervezett célpontoktól
– tette hozzá a közlemény.
A fennmaradó öt drónt a Moszkván kívül működő Pantsir-S légvédelmi rendszerek lőtték le
– közölte a védelmi minisztérium.
A támadásról először Szergej Szobjanyin, a város polgármestere számolt be, aki kedd reggel közölte, hogy a dróntámadás következtében az orosz fővárosban több épületben kisebb károk keletkeztek, a környéken lakókat ideiglenesen evakuálták. Megjegyezte, hogy senki sem sérült meg súlyosan, és csak két ember kért orvosi segítséget.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: RT