A Jobbik vezetése elkövette magán a harakirit
Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót, erről adott ki tájékoztatást a Jobbik sajtóosztálya, melyet a Hír Tv is megerősített.
Ahogyan megtudtuk, Toroczkai László nem jelent meg az etikai bizottság előtt (miért tette volna, hiszen az egész procedúra csupán egy színjáték). Az etikai bizottság állásfoglalása szerint Toroczkai László „súlyos etikai vétséget” követett el, melyről részletesen a Magyar Hírlap is tájékoztat.
A Jobbik ezzel a döntésével nagy valószínűséggel megpecsételte saját sorsát, és minden bizonnyal elkerülhetetlenné válik a párt szakadása.
Ne feledjük, hogy a tisztújító kongresszuson Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát a teljes tagság küldötteinek 46 százaléka támogatta, ami rendkívülinek mondható. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a Jobbik tagságának többsége tiszta gondolkodású, becsületes magyar ember, akiket sem pártérdekek, sem anyagi előnyök nem kötnek, így elveik mellett bármikor kiállnak, markáns véleményt fogalmaznak meg és emellett kitartva döntenek.
Az a hiba, sőt bűn, amit a jelenlegi pártvezetés elkövetett, önmagára nézve végzetes. Ugyan, ebben a ciklusban még nyugodtan végig ülhetik az országgyűlés padsoraiban a jól fizetett előadásokat, de az a következetes tagság részére már teljesen érdemtelen lesz. Az elmúlt hetek cselekménysorozataival és megnyilvánulásaival a Jobbik nem Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát lehetetlenítette el, hanem saját magát végezte ki.
Június 23-án minden bizonnyal egy új időszámítás kezdődik a nemzeti radikálisok történelmében.
Árkus Balázs
https://www.facebook.com/laszlotoroczkai/posts/973521762829117
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…