A Donbassz határainál összevont orosz csapatok létszámát senki sem tudja. Ám – a kijevi aggodalmakkal ellentétben – Oroszország nem tervez semmiféle támadó hadműveleteket. Ezt Alekszandr Golc, a „Jezsednyevnij Zsurnal” („Napi Hírlap”) nevű orosz ellenzéki hírportál főszerkesztője, egyben katonai tudósítója állítja.
„Nem tudni, milyen létszámú egységeket vontak össze a Donbassz határánál. Ha amerikai források 4 ezer katonát említenek, úgy ukrán tábornokok ennek mintegy az ötszörösét emlegetik. A legutolsó adatok szerint 28 zászlóalj szintű taktikai csoportról van szó.
Emlékeztetnék rá, hogy ha 2014-ben mintegy 40 ezer katonát vontak össze a határoknál (1), akkor most úgy 20-25 ezerről lehet beszélni – ha hinni lehet az ukrán forrásoknak. Úgyhogy egy nagyszabású támadáshoz az erők nem elegendők” – állapította meg az újságíró.
Golc ennek során megjegyzi, hogy Zelenszkij ukrán elnök – aki, végülis, nem teljesítette azt a választási ígéretét, hogy a Donbasszban véget vet a háborúnak – most azt igyekszik megmutatni, hogy kész ezt erőnek erejével megtenni. És ezért látványosan fegyvereket irányít a tűzszüneti elválasztó vonalhoz.
„Gondolom, jelenleg mindkét fél azt igyekszik demonstrálni, hogy készek a katonai eszkalációra. (2) Mindkét félnek megvannak erre az indítékai. Zelenszkijnek aktivitást kell felmutatnia, és demonstrálnia, hogy kész valahogy elrendezni a problémát a Donbasszban, ahogy azt ő ígérte is. Márpedig az idő múlik, és semmi javulás. Sőt, minden egyre csak rosszabb.
Oroszországnak pedig cseretárgyra van szüksége a nyugati államokkal folytatott alkudozásban. Moszkvának ma nem áll semmi olyasmi a rendelkezésére, ami körül alkudoznia lehetne. Gyanítom, hogy a konfliktus eszkalálódásának a veszélye az, ami a Nyugattal való alkudozás tárgya lesz. Úgyhogy mindkét félnek megvannak a maga okai” – összegezte az újságíró.
Mint emlékezetes, többször is hírt adtunk arról. hogy az ukrán hadsereg nehéztechnikát és tiltott lőszerfajtákat koncentrál a Donbasszban. A maga részéről Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság (DNR) közölte, bármiképpen alakulnak is az események, az ország hadserege mindenre felkészült.
Ukrajna „robbanásveszélyes térséggé” válik: a Kreml megmagyarázta, hogy miért vannak ott a csapatok
A Kremlben kommentálták az ukrán határnál történő csapatösszevonásokat. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő ezt azzal magyarázta, hogy a szomszéd ország robbanásveszélyes térséggé változik.
A Novosztyi tájékoztatási ügynökség idézi a szóvivő szavait. „Ukrajna ismét potenciálisan nagyon labilis térséggé változik. És, természetesen, bármely olyan ország, amely egy labilis, egy veszélyes, robbanásveszélyes térséggel határos, az megteszi a szükséges lépéseket önmaga biztonságának szavatolására”.
Korábban Peszkov már kommentálta a csapatmozgásokról szóló híreket. Akkor kijelentette, hogy a hadsereg arrafelé halad, amerre azt szükségesnek tartja. (3)
Ma reggel hírül adtuk, hogy Oroszország „Iszkander” rakétákat irányított az ukrán határhoz.
(1) 2014 áprilisában Putyin elnök, hadgyakorlat címén egy hónap alatt kétszer is az ukrán határhoz vezényelt csapatokat – hogy aztán pár nap elteltével visszavonja őket onnan. Másodszor április 29-én rendelte vissza őket – noha akkor már mindenki tudta, hogy május elseje után az ukrán hadsereg megindul a Donbassz ellen. Június elején pedig, Porosenkó megválasztását követően – amikor mindenki azt latolgatta, hogy hajlandó lesz-e az újdonsült elnök fenntartani a fegyverszünetet – Putyin visszaadta az orosz parlamentnek azt a felhatalmazását, ami feljogosította őt orosz csapatoknak az ország határain kívül történő bevetésére is.
(2) Az utóbbi időben, mindkét félről, jó pár szakértő értetlenkedett a miatt, hogy a felek – az ilyenkor szokásos titkolózás helyett – miért mozgatják csapataikat, fegyverzeteiket szinte tüntető nyíltsággal, mindenki szeme láttára. Az itt közölt felvetés magyarázatul szolgálhat erre. Jelezve azt is: az orosz államfő – a probléma rendezése helyett, szokás szerint – folytatja zavaros geopolitikai játszmáit. Arra építve, hogy egyszer csak kidől mellőle mindenki, és a fizikailag, idegileg, lelkileg kimerült, kivérzett felek a végén ráhagynak már mindent.
(3) A szóvivő így legutóbb mindannyiunk kedvenc Merkel kancellár asszonyának felelt be, aki a minap követelte az orosz csapatmozgások leállítását.
Csikós Sándor – NewsFront
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Mementó 2006 emlékmű
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/12/lelekmento_memento.jpg)
Petíció az emlékmű megvalósításáért!
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.
Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.