A bunkóság átka – „nemzeti sajtó”, lejtmenetben…

Nem először próbálok hatni azokra, akik a jobboldalt, „jobboldalinak” mondottként, büdös bunkókként nap, mint nap lejáratják, mert szellemi adottságaik és intelligenciájuk szűk határai okán, másra nem is képesek. Nincs bennük méltóság, nincs otthonról hozott erkölcsi érzék, de már-már az is kérdés, hogy e két szót tudják-e értelmezni?

Persze ez, a felfogadott önkéntes médiazsoldosoknál nem is szempont. Ugyanis, ha bárki, bármilyen politikai tömörülésbe beáll, és ott hatalmas pénzért azt kell mondania, amit előírnak neki, az elveszti az önkontrollját, már ha volt is neki olyanja, és egy jellemtelen, szófosó, proli robottá válik, akinek bármilyen szöveget adnak a kezébe, azt szemrebbenés nélkül beolvassa, és ha kamerát kap, akkor is mindenre képes. Például, aberrált szellemiségét, szöveganyagának megerősítéseként képi elemekkel is turbózza. A „van az a pénz” jelszó nemcsak a baloldalon és liberálisoknál bír döntő jelentőséggel, de a rosszul kezelt nemzeti oldali médiában is egyre inkább elhatalmasodik ez a házmesterstílusú és jellemű közszereplés. A trágárságot már nem is említem, mert az, az elmúlt évek alatt szinte követelmény lett a média minden szegmensében, így a jobboldalon is.

A magyar sajtó tehát, minden oldalon elvesztette a méltóságát, a magasabbrendűségét, a jellemét, erkölcsi követelményrendszerét. Itt már nem az az elemi érdek, hogy a nemzeti oldal maradjon hatalmon, hanem az e „küzdelemért” kapható horribilis összeg számít, illetve a húsosfazék közelsége. Amiért pénzt kap az ember, ott a hivatás, a kötelezettség, az elköteleződés mit sem számít. Nem a nemzeti szolgálat, hanem a parancsvégrehajtásért kapott gázsi a legfőbb szempont. Ugyanis, ha szolgálatról beszélünk, akkor abban vannak bizonyos kötelmek, törvények, írott és íratlan szabályok.

Az újságírónak nem az a dolga, hogy lenullázza az olvasó erkölcsi érzékét, hanem az, hogy pallérozza az olvasót, értelmes gondolatokat indítson el benne olvasás közben, és építő ötletekre vezesse rá azokat, akik a kezükbe veszik az írásait. A magyar sajtó történetében ezernyi példaképet találhatna erre az ifjú titánok zsoldos hadserege. Ám, bizonyára nem kíváncsiak rá. Nekik elég a proli, bunkó stílus, a jópofizás, mások kigúnyolása és megalázása, az erkölcsi követelmények semmibevétele…

Ez is érdekelheti: Úgy tűnik a német könyvelő nem érti mi és miért történik, pedig ő a kancellár...

Lehet szeretni vagy nem szeretni az ellenzéki politikusokat, ám semmiképpen nem engedheti meg magának a jobboldali, nemzeti média, hogy aljas és primitív módon tálalja saját érzelmeit, egyes ellenzéki politikusokat illetően. Nem hivatkozhat a nemzeti média arra, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten, mert a balos, liberális gondolatiságtól való különbözőség pont abban nyilvánul meg, illetve abban kellene megnyilvánuljon, hogy mi másképpen gondolkodunk, másképpen írunk, és másképpen beszélünk, mint ők. Mi, egy magát keresztényként aposztrofáló államot, egy keresztény nemzetet szolgálunk, ők egy kereszténység nélküli Egyesült Európát. Mi a magyar értékrendet, magyar hagyományokat őrző államban akarunk élni, ők egy sokszínű, nemzetállamok nélküli, a világkormány által irányított muszlim Európában. Tehát, nem lehet azonos szinten és azonos stílusban politizálnunk, véleményt nyilvánítanunk, megszólalnunk, gondolkodnunk! Sem pénzért, sem ingyen! A nemzeti hangnak magasztosnak, határozottnak, kulturáltnak és méltóságteljesnek kellene lennie, szem előtt tartva az újságírói etikát, az objektivitást, és sok más erkölcsi követelményt, és mindent, ami alapvető feladataink és kötelezettségeink közé tartozik az olvasóval szemben.

Az emberi méltóság tiszteletben tartása viszont mindkét oldaltól elvárható. Ha az egyik oldal nem vesz tudomást erről, az nem jelentheti, hogy arra hivatkozva a másik oldal is lesüllyed ugyanarra a szintre, mint azt mostanában láthatjuk a megafonos ifjak „mélyproli” megnyilvánulásaiban.

Mert Cseh Katalint is lehet szeretni vagy nem szeretni, de a női mivoltában, emberi méltóságában tilos bárkit is megalázni! A politika nem arról szól, hogy mások meggyőződése miatt, alpárian „muffozunk”… ezt bunkóságnak, primitívségnek, gyökérségnek, ocsmányságnak, erkölcstelenségnek, megalázónak, de főleg – a magyar sajtóban – tűrhetetlennek és kirúgásra méltónak nevezik. Csak a legbunkóbbak hivatkoznak arra, hogy „a balosok is ilyeneket mondanak”… mert mint említettem, az az oldal nem etalon!

Ez is érdekelheti: Megindult a támadás és sikítozás Orbánék szövetsége ellen és miatt

Változtatni kell tehát, az olajpadlós kocsmák ócska stílusához hasonlító „jobboldali”-nak nevezett, de inkább a jobboldalt mélységesen lejárató Megafonos média-stíluson, és valahogy vissza kellene kapaszkodnia a nemzeti médiának arra a szintre, amelyet az 1989-es fordulat idején sokan igyekeztek különböző újságíróegyletekben, szövetségekben, baráti társaságokban, a kommunizmus után újraalapozni. Ezek az újságíró társaságok a nyelvhasználaton, a stíluson, a helyesíráson stb… kívül, mindenben szem előtt tartották a magyar, keresztény médiahagyományokat, követelményeket, de harminc évvel ezelőtt a balos sajtó is következetesen betartotta az újságírás alapszabályait. Antall József miniszterelnöksége alatt elképzelhetetlen lett volna az a tőrőlmetszett bunkóság, amelyet ma, állami finanszírozással a Megafon „mélyprimitív” ifjai művelnek. Ennek ellenére, Antall, nemes egyszerűséggel le-„mikiegerezte” az újságírókat. Bele sem merek gondolni, hogy ma, minek nevezné például a Megafon vagy a Partizán ifjú, proli, bunkóit, akiknek fontos lenne mielőbb tanulniuk az emberiességről, az erényekről, a nemzeti újságírás méltóságáról, az önzetlen nemzetszolgálatról és magáról az újságíró szakmáról. Mert talán még nem késő…

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)