Jens Stoltenberg bejelentette: Ukrajna nem kap meghívást a NATO-ba a vilniusi csúcson
Ukrajna nem kap hivatalos meghívást a NATO-ba a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Berlinben.
Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján Stoltenberg kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szövetség a vilniusi találkozó előkészítésének során, és magán az értekezleten sem készül hivatalosan meghívni tagjai közé Ukrajnát.
Kiemelte: az észak-atlanti szövetség egyelőre arra összpontosít, hogy az orosz támadással szemben védekező
„Ukrajnának legyen lehetősége fennmaradni Európában független, demokratikus államként, a NATO-tagságtól függetlenül”.
Ugyanakkor „a NATO kapui nyitva állnak” a belépni szándékozó országok előtt, és „a tagok száma természetesen emelkedhet” – mondta Jens Stoltenberg.
Legfrissebb anyagaink:
Energiakatasztrófa felé sodorja Magyarországot a Ti-Sza és annak „kapitányai” – orosz szakértő figyelmeztet
„Orosz ügynökök aktiválták magukat Ukrajnában” – az ex-külügyminiszter szerint Moszkva belülről akarja szétzúzni az országot
London szét akarja rombolni a kínai–orosz gazdasági és politikai együttműködést – Kazahsztánban és Mongóliában szítja a feszültséget
Zelenszkij dührohamot kapott: Kijevet súlyos csapások érték, Dél-Korea visszahívta a nagykövetét, Rubio szerint pedig nincs kiút
„Armageddon” visszatért: Szurovikin állítólag Kijev hídjainak szétrombolására kapott parancsot
Szijjártó Péter felmentve: a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a diplomata-útlevelek kiadásakor
Újabb adót akarnak – a Tisza-rezsim kiszolgálja Brüsszelt, a magyar emberek fizetnek






















